kapubanner for mobile

Javulnak a humánerőforrás-fejlesztés feltételei

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A pályáztatási tapasztalatok alapján kedvezőnek ítéli a humánerőforrás-fejlesztési operatív program előrehaladását Tóth Sándor, a HEFOP Irányító Hatóság főosztályvezetője.

Az első pályáztatási tapasztalatok értékelése alapján a HEFOP Irányító Hatóság és Közreműködő Szervezetei 2004. évi pályázatkezelési tevékenységét és a program előrehaladását pozitívnak ítélhetjük meg - jelentette ki a szakmai vezető a sajtó képviselőinek tartott előadásában. A 2004. év folyamán 18 pályázati kiírás jelent meg a HEFOP keretében. A kiírt pályázatok forrásaira számos esetben 2005-ben újra lehet pályázni, azonban új kiírások megjelentetésére is sor kerül. A 2005. év folyamán várható, összesen 17 pályázatból 13 db pályázat már megjelent a www.hefop.hu oldalon.

2004 tavasza és 2005. augusztus 31-e között közel 2200 pályázat érkezett be, amelyek 70 százalékának elbírálása 2005. augusztusig megtörtént. A nagy érdeklődést mutatja, hogy az elbírált pályázatok mintegy 313 Mrd Ft támogatást igényeltek. 2005. augusztus 31-ig a leszerződött támogatásból mintegy 21,9 Mrd forint kifizetésére került sor, amely összeg magában foglalja mind a nyilvános pályázatokat, mind a központi programokat. A kifizetett támogatások - mint azt a bemutatott példák is mutatják - jelentősen javítják a humánerőforrás-fejlesztés helyi feltételeit. A pályázatok regionális megoszlásának arányai alapján elmondható, hogy Közép-Magyarország a támogatások mintegy 40-45%-át bírja, a többi régióban viszonylag egyenletesen oszlanak el az elnyert támogatások.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek