Családbarát munkahelyek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÖsszesen tíz vállalat kapott elismerést a munkaügyi és a családügyi tárca vezetőjétől.
A Magyar Tudományos Akadémia kupolatermében szeptember 20-án adták át a "Családbarát munkahely 2005" díjakat. A pályázatot a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium és az Ifjúsági Szociális Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium hirdette meg. Azokat a munkáltatókat díjazták, melyek tekintettel vannak a családos dolgozók egyéni igényeire, és különböző intézkedésekkel segítik a munka és a magánélet összeegyeztetését.
Elkötelezettebb lesz a munkaerő
"Az utóbbi tizenöt évben négy évvel kitolódott a nők első gyermekvállalása, nehéz a fiatal nőknek választani a karrier és a család között. Ezzel a díjjal azt szeretnénk jelezni, érdemes odafigyelni a családos munkavállalók, ezen belül is különösen a gyermekes nők igényeire a munkahelyen. Hosszú távon kifizetődőek a családbarát intézkedések, mert elkötelezettebb, motiváltabb munkavállalók dolgoznak a cégnél. A gyermekes anyukák meghálálják, ha otthon maradhatnak beteg gyermekükkel", mondta a díjátadó bevezetőjében Göncz Kinga ifjúsági, szociális, családügyi és esélyegyenlőségi miniszter.
A rugalmas munkaidőtől az egészségmegőrzésig
A másik díjátadó, Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter hozzátette, a beadott pályázatokban számos családbarát intézkedéssel találkoztak: például rugalmas munkaidő-szervezéssel, atipikus munkavállalási formákkal - távmunka, osztott munkaidő-, egészségmegőrzési programokkal, a kismamákkal való kapcsolattartással, képzések rugalmas szervezésével. Külön hangsúlyozta a rendezett munkaügyi kapcsolatok, szerződések fontosságát.
A családbarátság csökkenti a stresszt
A miniszter felhívta a figyelmet egy nyugat-európai felmérésre, mely szerint évi 20 milliárd eurós gazdasági kár keletkezik a munkahelyi stressz következményeként. Ennek egy része a munka és a családi élet összeegyeztethetetlenségére vezethető vissza.
Az egyes kategóriák díjazottjai. Első díjat kapott a kisvállalatok kategóriájában az informatikai szaktanácsadással foglalkozó Var Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a középvállalatoknál az adatmentést és informatikai tanácsadást nyújtó Kürt Rt., a nagyvállalatoknál a debreceni National Instruments Kft, a költségvetési szervek közül a Polgári Légiközlekedési Hatóság.
Oklevelet nyert az Evosoft Hungary Kft, a Csavar és Húzottáru Rt, a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Kft. és a Főkefe Ipari Kft. Az ünnepség keretében adták át a Nagycsaládosok Országos Egyesületének különdíját, melyet a Pécsi Vízmű Rt. és a Nagykőrösi Posta érdemelte ki. Kormosné Debreceni Zsuzsanna az egyesület ügyvezető igazgatója elmondta, az elbírálásnál nagyobb hangsúlyt helyeztek arra, a pályázók foglalkoztatnak-e többgyermekes családok tagjait.
Családbarát intézkedések a munkaadók részéről:
Rugalmas munkaidő-szervezés
Atipikus munkavállalási formák (távmunka, részmunka)
Kismamákkal való kapcsolattartás
Képzések rugalmas szervezése
Egészségmegőrzési programok
Sportolási lehetőség az egész családnak
Családi rendezvények
A következő hetekben a díjazottakkal bővebben foglalkozunk.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?