kapubanner for mobile

Lehúzzák a rolót a Deutsche Telekom ügyfélszolgálati központjai

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az idei év végén 77 németországi ügyfélszolgálati központjából 45 bezárását, s ezzel a szolgáltatások más központokba történő összevonását tervezi a német Deutsche Telekom. A legnagyobb európai távközlési konszern, a Magyar Telekom stratégiai befektetője.

Az év végi bezárások mellett további 16 ügyfélszolgálati központot 2007 végéig számolnak fel - erősítette meg a cég egyik szóvivője egy bielefeldi lap korábbi jelentését. A lap úgy tudja, hogy a T-Com vezetékes szolgáltató ügyfélszolgálati központjainak összevonása 1200 dolgozót érint. A ver.di szakszervezeti szövetség a bezárási tervet már korábban bírálta, mivel az 1200 alkalmazott 77 százaléka nő és 32 százaléka részmunkaidőben foglalkoztatott.

A Deutsche Telekom vezetékes üzletágában dolgozó 110 ezer embernek további drasztikus munkahely-leépítésekre kell felkészülnie - jelentette a Hamburgban megjelenő Manager-Magazin és a Berliner Zeitung szeptemberben. Az értesülések szerint a leépítések száma elérheti a 45 ezret, a folyamatot a konszern vezetése nyilvánvalóan 2008-ig akarja lezárni. A Walter Raizner, az IBM Deutschland volt főnöke vezette T-Com 2008-ig évente 10-15 ezer munkahelyet akar megszüntetni. A Deutsche Telekom nem volt hajlandó állást foglalni a hírrel kapcsolatban, mondván, hogy "ilyesmit mi nem kommentálunk". A Berliner Zeitung tudomása szerint a T-Com 110 ezer embert foglalkoztat teljes státusban, 86 ezret közülük Németországban, írja az MTI hírügynökség.

A T-Comot a Telekom internetes leányvállalatával, a T-Online-nal való összeolvasztás után alaposan át is akarják szervezni. Jelenleg 700 terméket, szolgáltatást kínálnak, számukat nyolcvanra akarják csökkenteni. A munkahely-leépítésekkel kapcsolatos tervezgetéseket azzal indokolják, hogy a konkurencia egyre sikeresebb a DSL-rendszerre épülő gyors internetes hozzáférés területén. Ezen kívül folytatódik a veszteséges működés a klasszikus telefon-üzletágban.

Menedzsment Fórum

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek