Téli közmunka indul
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSegély helyett munka - ez a legfontosabb célja a rendszerváltás utáni legnagyobb közmunka programnak, amely a települések egyharmadát érinti.
Az első, téli hónapokra létrehozott közmunkapályázat eredményhirdetésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és az érintett tárcák (FMM, BM, ISZCSEM) vezetői, Csizmár Gábor, Lamperth Mónika és Göncz Kinga miniszterek köszöntötték a nyertes önkormányzatok képviselőit.
A miniszterelnök egy Budapesten tartott nemzetközi tanácskozás megállapítására emlékeztette a megjelenteket, miszerint a fejlett világban a gazdaság növekedésével nem jár együtt automatikusan az álláshelyek számának növekedése. Magyarországon hosszú évek óta 3-5 százalékkal növekszik a gazdaság, egy évtized alatt csaknem megduplázódott a teljesítménye - mondta -, miközben alig lett több munkahely. Ezért nagy feladatokat kell megoldani a foglalkoztatáspolitikának, a 100 lépés programja nem véletlenül indult a munka világában tett intézkedésekkel - hangsúlyozta.
- Soha nem leszek elégedett, amíg egy ember munkát keres és nem talál - jelentette ki Gyurcsány Ferenc. Felsorolva a fontosabb foglalkoztatáspolitikai lépéseket, úgy ítélte meg, hogy nagy szemléleti változást sikerült végrehajtani a munkanélküli ellátásban. A téli közmunka nagy erényének azt nevezte, hogy a pályázatok révén sok ember jut munkához, és sikerült kilépni a közmunka hagyományos kereti közül. Úgy vélte, hogy a helyi szolgáltatások révén egy forint felhasználása révén két család jár jól: az egyik keresethez jut, a másik pedig segítséget kap. A pályázat révén több tízezer embernek lehet reménye és lehetősége a tisztességes élethez, és nem kell sorba állni segélyért.
Csizmár Gábor szakminiszter röviden áttekintette azokat a közmunkákat, amelyek közvetlenül szolgálták a közösség javát, javították az emberek közérzetét: a vasúti vonalak és autópályák környezetének rendbetétele, a Balaton és a Tisza környékének szépítése, az erdők és vizek védelme, a parlagfű irtása, a hótakarítás és még számos helyi feladat. Mindez a kormányzat és az önkormányzatok együttműködésével valósult meg, ami kiindulópontot jelentett a továbblépéshez, hogy a közmunka keretében az önkormányzatok alapfeladataihoz tartozó munkák is elvégezhetők legyenek. Csizmár Gábor pozitívan értékelte, hogy a téli közmunka keretében költségvetési -, munkaerő-piaci és önkormányzati források együtt, összekapcsolva szolgálják a foglalkoztatáspolitikai célokat.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?