kapubanner for mobile

Munkahelyi diszkrimináció

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A fogyatékos emberek nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatásáért szervez konferenciát és interaktív kiállítást a Budapesti Esélyek Háza és a Fővárosi Önkormányzat több együttműködő partnerével, valamint az Európai Unió "A sokszínűségért. A diszkrimináció ellen" elnevezésű kampányával közösen.

A rendezvények célja, hogy a munkáltatók figyelmét ráirányítsa a fogyatékos emberek nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatásának előnyeire, a munkahelyi sokszínűség pozitív oldalaira, az esélyegyenlőség és az egyenlő bánásmód szabályaira. A nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatás a nyilvánosan meghirdetett állásokban való elhelyezkedést jelenti, szemben a fogyatékkal élők számára létrehozoztt speciális munkahelyekkel.

A meghívott negyven munkáltatót fogyatékkal élő kísérők várják majd a kiállításon, ahol az esélyegyenlőségért, a fogyatékkal élők jogaiért küzdő civilszervezetek mutatkoznak be. A munkáltatók fogyatékkal élő munkavállalókkal beszélgethetnek majd a munkavállalás körülményeiről, az elhelyezkedés problémáiról.

A kiállításra látogatók - a szervezők délutánra már nemcsak a meghívottakat várják - egy játék keretében kipróbálhatják a fogyatékos személyek betanított foglalkoztatása során alkalmazott munkafolyamatokat. Olyan teszteket is kitölthetnek, melyeket a munkaerő-piac feltérképezése és a munkavállaló képességeinek felmérése során alkalmaznak, valamint informálódhatnak a munkafelvétel és a foglalkoztatás során előforduló diszkriminációs esetekről, elkerülésének módjáról - tájékoztatta az uzletietika.hu-t Koltai Luca, a Fővárosi Esélyegyenlőség Módszertani Iroda vezetője.

A rendezvényen Demszky Gábor főpolgármester átadja a Fővárosi Önkormányzat által évente kiosztásra kerülő "Zalabai Gábor díj a budapestiek esélyegyenlőségéért", valamint a "Befogadó munkahely" díjakat. Ez utóbbi pályázatot idén nyáron hirdették meg ötven főnél több alkalmazottat foglalkoztató nonprofit és forprofit szervezetek számára, és öszesen húsz szervezet vállalta a megmérettetést.

A kiállítás megtekinthető a T-Com Krisztina körúti Székházában
Cím: Budapest, I. Krisztina krt. 55.

Üzletietika

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek