107 milliós támogatás láttássérülteknek a munkába álláshoz
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA hazai látássérültek mindössze 14 százalékos foglalkoztatottsága sarkallta a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületét arra, hogy 36 látássérült számára európai üzleti asszisztensi képzést szervezzen - fogalmazott a Világgazdaságnak Fodor Ágnes, az egyesület elnöke.
A humánerőforrás-fejlesztési operatív program (hefop) 107 millió forintos támogatásával induló oktatási projekt vezetője a lapnak elmondta: a többek között gazdasági és üzleti jogot, idegen nyelvet és számítástechnikát tanuló hallgatók közszolgáltatói, illetve kereskedelmi cégek call-centerében, telefonos ügyfélszolgálatán is megállják majd a helyüket.
Ugyancsak a látássérültek elhelyezkedését, alkalmazását segíti a munkaadók tájékoztatásához készített CD, amely az Új kilátások címet viseli, és a látássérült dolgozók alkalmazásával járó felelősségről, a számszerűsíthető előnyökről és a telemarketinges, az ügyfélszolgálati, valamint a call-centerekben való foglalkoztatásukról nyújt információkat.
Fodor Zsuzsanna, a tájékoztatót kidolgozó Együtt a Munkaerőpiac Fejlesztéséért Alapítvány elnöke azt emelte ki a digitális ismertető tartalmából, hogy egy a számítógép használatát vakok számára is lehetővé tevő speciális szoftver segítségével a látássérültek éppoly hatékonyan képesek ellátni a munkájukat, mint látó társaik. Empatikus készségük, lojalitásuk és az a tény, hogy a telefonos munka vizuális szempontból ingerszegény munkakörnyezete nem készteti őket az első néhány hónap után munkahely-változtatásra, különösen értékes munkaerővé teheti őket - hangsúlyozta.
(jobpilot.hu)

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?