kapubanner for mobile

Több száz betöltetlen állás van a hazai bankoknál

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nagyjából ötszáz álláshely van szabadon a hazai hitelintézeteknél. A bankok elsősorban fiókhálózatuk bővítésével magyarázzák a szabad státusok nagy számát, szerintük az év elején szokásos jutalomosztás, illetve az azt követően induló vándorlások kevésbé játszanak szerepet az üres álláshelyek mennyiségében - írja a Világgazdaság.

A hálózatbővítés erős szerepét megerősíti az a tény is, hogy az internetes honlapokra is feltett közel 340 ajánlat több mint fele ügyfélkapcsolati munkára keres szakembert. A bankok elsősorban diplomás jelentkezőket várnak, ám többüknél létezik pályakezdőknek kifejlesztett program is. A bankoknál nyilvántartott állományi létszám egy év alatt 10 százalékkal emelkedett.

A CIB Bank kifejezetten pályakezdőknek alakította ki Bank Start programját, amelyet 2004 szeptemberében indítottak el utánpótlás-nevelő célzattal. A Budapest Banknál több programot működtetnek felsőfokú végzettségű pályakezdők számára, amelyben több hónapos, néhány esetben több éves tréning keretében képzik őket szakértői vagy vezetői pozíciók majdani betöltésére. Hasonló programok működnek a HVB, az MKB és a Raiffeisen Banknál is - számol be a Világgazdaság.

Kapcsolódó anyagok:
Újabb pénzügyi óriás a hazai piacon
A régió legnagyobb magántőke-társasága jött létre



  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek