Elszalad a világ Magyarország mellett?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA kérdés a Fidesz foglalkoztatáspolitikai kabinetje által szervezett konferencia sajtótájékoztatóján hangzott el... Mi több, az Országgyűlés Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Bizottságának elnöke, dr. Balsai István úgy látja, hogy a foglalkoztatáspolitika az elmúlt időszak legnagyobb csődje.
Dr. Balsai István szerint a kormányzati bejelentés - miszerint korkedvezményes nyugdíjba mehetnek azok az ötvenöt éves munkavállalók, akik két éve tartósan munkanélküliek - egyenértékű annak beismerésével, hogy Magyarországon ma nincs elegendő munkahely.
Dr. Balsai István hangsúlyozottan nem független szakemberként, hanem a Fidesz-frakció szakértőjeként követte figyelemmel a Közelkép - munkaerő-piaci trendek Magyarországon címmel rendezett tanácskozást. Szerinte a konferenciának az volt az egyik fő megállapítása, hogy: a munkanélküliségnek nem a foglalkoztatottság, hanem a munkahelyek száma az ellentettje. "Nos, ezen a héten biztosan megugrott a foglalkoztatottak összlétszáma, hiszen jó néhány hómunkást lehet látni a városban. Akit hetente hatvan percet legálisan foglalkoztatnak, az foglalkoztatott" - jegyezte meg némi malíciával Balsai, aki a kilencvenes évek elején igazságügy-miniszterként is tevékenykedett. Véleménye szerint a tisztességes összehasonlítást csak az év azonos periódusait összehasonlítva lehet elvégezni.
A KSH és a Foglalkoztatási Hivatal által közzétett adatok tanúsága szerint az elmúlt években a foglalkoztatottságbővülés - annak ellenére, hogy a legkülönbözőbb foglalkoztatási programokra több milliárd forintot költöttek el - oly csekély mérvű volt, hogy még az úgynevezett statisztikai hibahatárt sem haladja meg. A regisztrált munkanélküliek száma viszont napjainkra már négyszázezerre duzzadt, amire a megoldás a munkaadókat terhelő költségek csökkentése lehetne. (Balsai itt a Fidesz azon bejelentésére utalt, amely szerint a választási győzelem esetén a munkabéreket terhelő tb-járulék nagyságát tíz százalékponttal csökkentenék.)
A tanácskozás másik prominens résztvevője, dr. Őry Csaba az Európa Parlament képviselőjeként úgy fogalmazott, hogy jómaga 'európaibb', vagyis szélesebb perspektívából látja a foglalkoztatás hazai problémáit és a megoldást jelentő kiutat. Szerinte a magyar gazdaságot ugyanazok a súlyos problémák gyötrik, mint az Unió más tagállamait. Az erősödő versenytársak, így Észak- és Dél-Amerika, Délkelet-Ázsia, de legfőképpen az évente tíz százalékkal bővülő Kína gazdaságának az irányából mindenkire óriási nyomás nehezedik.
Őry szerint a (régi) tagállamok szakpolitikusai, gazdasági szakemberei a válaszok egy részét kifejezetten jól ismerik. Ugyanakkor társadalomlélektani, szociológiai és más okok miatt például még a munkaerőpiacok megnyitását sem merik vállalni. Még akkor sem, ha az "új tízeket" beengedő három régi tagállam - nevezetesen Nagy-Britannia, Írország, illetve Svédország - túlnyomóan pozitív tapasztalatokról számolt be a hozzájuk érkezett lengyel és magyar szakembereket illetően. "Senki sem vállalja, hogy elmagyarázza a volt NDK területén élő munkanélkülieknek, hogy országos szinten jól járnának a felnyíló munkaerő-piaci sorompókkal" - fogalmazta meg mindezt plasztikusan is a képviselő.
A szakember szerint a versenyképesség fejlesztése és a foglalkoztatási helyzet számottevő javítása egyszerre európai és hazai feladat, különben a világ elrohan mellettünk. Európának korlátok nélküli, egységes munkaerőpiacot, azonos alapokon nyugvó statisztikai rendszereket kell teremtenie, s meg kell oldania a szolgáltatások szabad áramlásának kérdéseit.
"A mi feladatunk az olyan gazdasági környezet megteremtése, amelyben valóban keresik a munkaerőt, és nem azért alkalmazzák még hat hónapig, mert így fel lehet venni valamilyen állami támogatást. Erős gazdaságra és több munkahelyre van szükség, de nem állami támogatások útján" - vázolta az általa helyesnek tartott irányt Őry. Újságírói kérdésre elmondta: tizenöt év múlva kétszer annyi lesz hazánkban az idős korú munkavállaló, mint a fiatal. Ezért az állam feladata a jelenleginél hatékonyabb, munkaalapú gazdaság létrehozása, amely igényli az új munkavállalókat.
Fröhlich Péter, a P&Bert Management Consulting Group ügyvezető igazgatója és a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének alelnöke, a konferencia egyik szervezője lapunknak elmondta, hogy: "A kormány foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi kritikája alcímet viselő tanácskozás célja nem valamilyen pártprogram megalkotása, hanem az együtt gondolkodás. A tanácskozáson néhány fős betéti társaságok, multinacionális világcégek, állami nagyvállalatok és szakmai szervezetek egyaránt képviseltették magukat. Egyetértünk abban, hogy mindenkinek más a tennivalója, mindenki mást tud hozzáadni a munkahelyteremtés sürgető feladatainak megoldásához. Az itt elhangzó vélemények, javaslatok alapján egy olyan ajánlást teszünk közzé, amelynek megvalósítása az egész ország érdeke."
Elsődleges forrás: P&Bert Management Consulting Grup Kft. sajtótájékoztatója

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?