Át kell gondolni az evát: csak a munkaviszonyból származó jövedelem bújtatására szolgál
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÓriási szükség lenne az eva átgondolására, mivel ez az adó csak a munkaviszonyból származó jövedelem bújtatására szolgál - jelentette ki Némethy László, az AmCham elnöke az amerikai-magyar és a német-magyar kereskedelmi kamara, valamint a Joint Venture Szövetség által rendezett, Magyarország jövőképe 2006-2011 elnevezésű konferencián. Némethy szerint egyébként a társadalombiztosítási járulékokat öt százalékkal kellene mérsékelni.
Hiller István, az MSZP elnöke a munkahelyteremtés elsődlegességéről, a kutatás-fejlesztési politikai kiemelt szerepéről és az uniós források megfelelő szerkezetű felhasználásáról beszélt, míg a Fidesz részéről Varga Mihály azt emelte ki, hogy az euró 2010-es bevezetése érdekében társadalmi konszenzust kell kialakítani.
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy a következő két évben a pénzügyi egyensúly helyreállítása a legfontosabb, majd erre alapozva 2009-2010-ben a versenyképesség növelése. Megjegyezte, hogy mindennek a középpontjában az adóreformnak kell állnia.
Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke elmondta, hogy 18%-os, egykulcsos személyi jövedelemadóra lenne szükség, miközben elengedhetetlen a gazdaság kifehérítése. Kitért arra is, hogy át kell alakítani a pártfinanszírozás rendszerét, többek között a duplájára kell növelni a pártok által elkölthető 356 milliós kampányösszeget, ugyanakkor az Állami Számvevőszéknek a pártok által felhasznált teljes összeget ellenőriznie kellene - derült ki a Napi Online tudósításából.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?