kapubanner for mobile

300 fős létszámleépítés Komáromban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Háromszáz ember elbocsátásával májustól tízszázalékos létszámleépítést hajt végre a Komáromi Ipari Parkban működő taiwani Foxconn Kft. "A cégnek adott termelési nagyság mellett a versenyképesség megőrzése érdekében 10 százalékkal csökkenteni kellett a bérköltséget, ezzel indokolták a létszámleépítést, melyet a Foxconn március 8-án hivatalosan is bejelentett a komáromi munkaügyi kirendeltségen" - tette hozzá Katona József kirendeltségi vezető. Az elbocsátottak fele, mintegy 150 fő mérnök és technikus, 100 fő betanított munkát végez és 50 fő az irodai alkalmazottak száma. A Foxconn 2003 őszén telepedett le a Nokia beszállítójaként és két év alatt 3.000 embert foglalkoztató vállalattá nőtt. A munkaerő 60-65 százalékát szlovák állampolgárok teszik ki, az elbocsátások őket is érintik, arányuknak megfelelően - mondta a kirendeltségvezető.

Háromszáz ember elbocsátásával májustól tízszázalékos létszámleépítést hajt végre a Komáromi Ipari Parkban működő taiwani Foxconn Kft.

"A cégnek adott termelési nagyság mellett a versenyképesség megőrzése érdekében 10 százalékkal csökkenteni kellett a bérköltséget, ezzel indokolták a létszámleépítést, melyet a Foxconn március 8-án hivatalosan is bejelentett a komáromi munkaügyi kirendeltségen" - tette hozzá Katona József kirendeltségi vezető.

Az elbocsátottak fele, mintegy 150 fő mérnök és technikus, 100 fő betanított munkát végez és 50 fő az irodai alkalmazottak száma. A Foxconn 2003 őszén telepedett le a Nokia beszállítójaként és két év alatt 3.000 embert foglalkoztató vállalattá nőtt. A munkaerő 60-65 százalékát szlovák állampolgárok teszik ki, az elbocsátások őket is érintik, arányuknak megfelelően - mondta a kirendeltségvezető.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek