Béremelést követelnek az Auchan dolgozói
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSztrájkbizottság alakult az Auchan Magyarország hipermarketláncnál, a dolgozók így próbálják kikényszeríteni a bértárgyalást olvasható a Világgazdaság keddi számában. hirdetés "Februárban már elkezdtük a konzultációkat az érdekképviseletekkel, hogy eleget tegyenek a törvényi kötelezettségeknek. A teljesítményfüggő prémium évente egy-másfél havi fizetéssel is felérhet" - nyilatkozta Jean-paul Filliant, az Auchan vezérigazgatója. Az üzemi tanács elfogadta az általános 2,7 százalékos béremelést, ehhez további 10 százalék differenciált növelés járulhat, és támogatják a dolgozói részvényvásárlásokat is. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke, Sáling József elmondta, hogy a 10 százalékos béremelés csak 600 embert érintett, s az Auchan nem volt hajlandó javítani ajánlatain, ezért akár egy héten belül, az egyeztetések alatt is törvényes figyelmeztető sztrájk indulhat. A KASZ elnöke szerint már tavaly is kisebb volt a béremelés a szakmai átlagnál, elismerte ugyanakkor, hogy a bérszint meghaladja az ágazatra jellemző értéket. Menedzsment Fórum Kapcsolódó anyagok: Egyelőre nem lesz sztrájk az Auchannál Sztrájkot fontolgatnak az Auchan dolgozói Indul a budapesti káosz hadművelet Csütörtöktől lezárják a Kálvin tér Vámház körút felé vezető oldalát. A villamospótló egyelőre még átjut a téren, ám augusztus végére a BKV is ki lesz tiltva. A Szabadság híd lezárása csak fokozni fogja dugókat. És az idénre tervezett giga útfelújítások még el sem kezdődtek. Mfor.hu háttér. . Logisztika A Nabucco és a Kék Áramlat után jön a PEOP? Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia és Olaszország szándéknyilatkozatot írt alá olajvezeték építésére a fekete-tengeri Constantától az adriai Triesztig. Innováció Űrnagyhatalom lehet Magyarország Úgy tűnik, mégis lesz valami a magyar Szilícium-völgyből: szerdán a high-tech űripar magyarországi képviselői jelentkeztek be. Mfor.hu tudósítás. . Escada: újabb luxusmárka a fővárosban Nabucco: felfüggesztették a tárgyalásokat a Gaz de France-szal 5,6 millió poggyász tűnt el tavaly Európában Rászoktak a románok a fapadosokra Egymillárd üveg skót whiskyt gurítottunk le tavaly Kisállatvizsgáló-rendszer kapta az innovációs nagydíjat Nyolc új kutat nyit a Mol Romániában 260 milliós Electrolux-beruházás Jászberényben Hirdetésben nyugtatják a vevőket a gyilkos állateledel miatt Pecásoké lehet a Balatoni Halászati Zrt. mfor.hu kereső Napi galéria A pekingi olimpia stadionjainak látványtervei Korábbi galériák Olvasta már? A biomassza, a biogáz és a bioüzemanyag a közeljövőben hangsúlyosabb szerephez juthat. Mfor.hu tudósítás. ÜZLETI HÍREK 11:21 Nabucco: felfüggesztették a tárgyalásokat a Gaz de France-szal 11:01 Vörös aszfalton száguldanak Amerikában 10:52 A zloty húzza a forint árfolyamát 10:36 Hirdetésben nyugtatják a vevőket a gyilkos állateledel miatt 10:01 Nabucco és Kék Áramlat után jön a PEOP? 09:57 Nyitáskor erősödött a tőzsde 09:41 Húsz évig szállít Romániába a Gazprom 09:21 A nyugatnémetek sajnálják a pénzt a keletiektől hirdetés Mfor.hu TOP 10 hír Esélyt kaphatnak a 45 év feletti munkanélküliek Hétfőtől lebukhatnak az egészségügy potyautasai A rokkantak negyede valójában munkaképes Fizetés a weben: kőkorszaki módszerek Magyarországon A magyaroknak nem kell tangás szóvivő Milliónyi fehérnemű Egy középkori vita - és annak rendezése Fenevaddá változtatná a kormány az APEH-ot Április közepéig vallhatnak az APEH-nak a potyautasok Űrnagyhatalom lehet Magyarország SZAVAZÁS Ön szerint Molnár Lajos távozásával félbemarad-e az egészségügy megkezdett átalakítása? Igen Nem, de lelassul Nem hirdetés
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke, Sáling József elmondta, hogy a 10 százalékos béremelés csak 600 embert érintett, s az Auchan nem volt hajlandó javítani ajánlatain, ezért akár egy héten belül, az egyeztetések alatt is törvényes figyelmeztető sztrájk indulhat. A KASZ elnöke szerint már tavaly is kisebb volt a béremelés a szakmai átlagnál, elismerte ugyanakkor, hogy a bérszint meghaladja az ágazatra jellemző értéket.
Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok:
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?