Tovább karcsúsodhat a Vodafone
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatLapértesülések szerint japán érdekeltségének értékesítése után az amerikai piacról is kivonulhat a Vodafone.
Egyelőre nem erősítették meg a Vodafone távközlési óriásvállalatnál azt a lapértesülést, mely szerint értékesítené amerikai érdekeltségét. A Vodafone 45 százalékos részesedéssel bír a Verizon Wireless mobilszolgáltatóban, amely legkevesebb 38 milliárd, de egyes becslések szerint 50-60 milliárd dollárt is ér.
A tárgyalások már egy ideje folynak, egyelőre amiatt akadtak el, hogy a Vodafone állítólag kevesli a Verizon által a részesedését kínált összeget. A Daily Telegraph beszámolója szerint az amerikaiak legutóbbi ajánlata 38,5 milliárd dollárról szólt, de a brit cég állítólag csak 50 milliárd feletti összegről hajlandó tárgyalni.
Az elemzők várakozási szerint a két társaság minden bizonnyal meg fog egyezni. A Vodafon számára igen jól jönne egy ekkora bevétel, így a vállalat a stratégiájában megjelölt nagy növekedéssel kecsegtető piacok és szolgáltatások felé tudna fordulni. Korábban a japán részlegének eladását is az ottani telített piaccal, és a korlátozott növekedési lehetőségekkel magyarázták.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?