kapubanner for mobile

Oscar-díjjal tüntették ki a Magyar Postát

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A világ postai szolgáltatóinak "Oscar" díját, a "World Mail Award" (WMA) díj "People Management" kategória elismerését kapta a Magyar Posta (MP) kiemelkedő, kreatív és innovatív humánerőforrás gyakorlatáért - mondta el Szűts Ildikó, az MP Zrt. humánerőforrás vezérigazgató-helyettese

Az évente 10 kategóriában kiírt "WMA" díjat, amelyek egyikét szerdán késő este vett át a párizsi gálaünnepségen a vezérigazgató-helyettes, 15 tagú neves postai szervezetek és társaságok vezetőiből álló zsűri ítéli oda. A vezérigazgató-helyettes elmondta: a WMA "People Management" kategória díjat elsőként ítélték oda, ezért különleges a jelentősége annak, hogy a 15 pályázó társaság közül azt a Magyar Posta nyerte el, megelőzve a dán és a dél-afrikai postát.

A díj elsősorban erkölcsi elismerés, mellyel egy fából és fémből készített kisplasztika is jár. A Magyar Posta a jövőben internetes honlapján, dokumentumaiban feltüntetheti, hogy elnyerte a rangos elismerést - tette hozzá Szűts Ildikó. Kiemelte, hogy a díj erősíti a társaság hírnevét, helyzetét a nemzetközi postai együttműködésben, de növeli a cég értékét is a 2009-től a postai szolgáltatások terén megnyíló uniós piacon.

A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy pályázatuk három részből állt. Egyrészt az MP által kidolgozott, egyedi tehetségbankot, másrészt az érdekképviseletekkel kialakított kapcsolatrendszert, illetve a postai vezetők részére kidolgozott készségfejlesztő programot mutatták be.


  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek