Ki megy és ki marad a minisztériumok élén?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz MTI érdeklődésére Eörsi Mátyás, az SZDSZ ügyvivője szerdán kora este elmondta, hogy 18 bizottságban állapodtak meg és abban is, hogy tíz bizottság kormánypárti, nyolc ellenzéki elnökség alatt áll majd. Az alelnökök számát pedig 40-ről 36-ra csökkentették. Az Országgyűlés alelnökeinek számáról még nem született megegyezés. Mint Eörsi elmondta, abban egyetértenek, hogy nem lehet több alelnök, mint az előző ciklusban; így maximum öt alelnöke lehet a Háznak. Vita van azonban arról, hogy ezeket a helyeket hogyan osszák fel a frakciók között. A kormánypárti politikus a bizottsági helyekkel kapcsolatban elmondta: az a reform, hogy azok a képviselők, (...) akik másutt is elfoglaltak, ne legyenek feltétlenül bizottsági tagok ezáltal lehet lényegesen hatékonyabbá és olcsóbbá is tenni a parlamentet megbukott a KDNP ellenállásán". Az SZDSZ nem akart 386 bizottsági helyet, hiszen például több polgármester is ül a parlamentben, akik nem vállalnak bizottsági munkát mondta Eörsi Mátyás. Hozzátette: némi takarékosságot így is sikerült elérni, mert azok, akik emiatt két bizottságban dolgoznak majd, a második után lényegesen kisebb összegű pótdíjat kapnak. A politikus elmondta: megváltozik, egyszerűsödik a költségtérítés rendszere. A képviselők ingyenes utazása teljes egészében megszűnik, és lényegesen csökken azoknak képviselőknek a parlamenti költségtérítése, akik polgármesterként vagy közgyűlési tisztségviselőként kapnak költségtérítést. A politikusok csütörtökön este folytatják az egyeztetést a még nyitott kérdésekben.
Hiller vagy Magyar, Magyar vagy Szanyi?
Az SZDSZ ezeken kívül választhatná még a környezetvédelmet, a rendőrökkel kiegészített igazságügyet vagy az uniós integrációval bővített külügyet; a liberálisok azonban hétfőn, az ügyvivői testület ülésén úgy döntöttek: ragaszkodnak az oktatáshoz, akkor is, ha azt mint a tervezet tartalmazza a kulturális területtel összevonják. Ebben az esetben Magyar Bálint is maradhat posztján, igaz, egyes értesülések szerint Gyurcsány Ferenc a külügyi tárca élén látná szívesen őt, helyére pedig Hiller Istvánt képzelné. A külügyi tárca vezetésével kapcsolatosan egyébként korábban Szanyi Tibor neve is felmerült.
Miből válogathat az SZDSZ?
Az SZDSZ válaszáig nyitott az igazságügy, a külügy és a környezetvédelem sorsa, ezen tárcák élére nincs jelentős szocialista jelölt. Fodor Gábor korábban Medgyessy és Gyurcsány ajánlatát is visszautasította a környezetvédelmi miniszteri posztra, igazságügyi ambícióit viszont állítólag a szabaddemokrata vezetés nem támogatná. A Hírszerző szerint a rend- és határőrséget az SZDSZ-nek felajánlott igazságügyhöz csoportosítanák, amelynek élén ha a liberálisoknak nem kell végül valószínűleg Petrétei József maradna.
Akik maradnak
A lecsupaszított Belügyminisztérium önkormányzati-területfejlesztési minisztériummá alakulhat át, várhatóan továbbra is Lamperth Mónika vezetésével. Felmerült azonban az is, hogy helyét Szekeres Imre venné át, aki egyes források szerint csak miniszterként lenne hajlandó kormányzati szerepet vállalni.
Az már korábban tudott volt, hogy Gráf József földművelési miniszter marad, Veres János pedig várhatóan továbbra is pénzügyminiszter lesz. Kóka János is megtarthatja az informatikával kibővített gazdasági miniszteri posztját.
Váltás a HM élén?
Juhász Ferencet Iváncsik Imre eddigi államtitkár követheti a honvédelmi tárca élén, ha előbbi megkapja Gyurcsány támogatását pártbeli ambícióihoz, de lehetséges, hogy a cserével megvárják az MSZP következő tisztújító kongresszusát.
Szilvásy lesz a MeH első embere
Lapinformációk szerint már eldőlt, hogy a karcsúsított de az uniós forrásokat átvevő és a titkosszolgálatokat megtartó Miniszterelnöki Hivatalt Szilvásy György eddigi kabinetfőnök vezeti. A jelenlegi irányító Kiss Péter korábbi feladatához, a munkaügyhöz térne vissza: a szociálpolitikával, esélyegyenlőséggel, szakképzéssel, és egyes gazdasági területekkel kibővített humánerőforrás-ügyi csúcsminisztérium vezetőjeként. Ezen kívül ő lesz a kormányfő helyettese is.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?