Vass Lajos válthatja Hegyit az Opera élén
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Népszabadság információi szerint az átalakulás előtt álló kulturális tárca eddigi politikai államtitkára, Vass Lajos venné át az Operaház vezetését Hegyi Árpád Jutocsától.
Kapcsolódó témák
Opera: az új vezető egyeztetne
Megvan Kesselyák utódja az operában?
Jogszerű volt az operasztrájk
Az Opera vezetésével egyeztet Bozóki
Bozóki: fel sem merült, hogy maradjak
Opera: az utolsó szocialista nagyüzem
A jelenlegi főigazgatóval nem a reformok, hanem a velük kapcsolatos, színházon belüli megegyezés kezdeményezésének hiánya miatt elégedetlen az oktatási és kulturális miniszteri poszt várományosa, Hiller István, aki ennek hangot is adott szerdán az Országgyűlés kulturális bizottsága előtt.
Vass Lajos tegnap nem erősítette meg és nem is cáfolta a hírt, Hiller Istvánt nem tudta megkérdezni a lap, de értesüléseik szerint a kérdésben kedden döntő miniszter esélyes jelöltnek tekinti az Operaház élére korábban már miniszteri biztosként is szóba került Vass Lajost. A kulturális politikai államtitkár előélete mindenesetre igazolni látszik jelöltségét. Komoly színházi és zenei szervezőmunkát végzett Szolnokon, több éven át vezette a Szigligeti Színházat is.
Az Élet és Irodalom ma megjelenő száma terjedelmes tanulmányt közöl Tömjénfüst és hagymaszag címmel az operaházi problémákról Kovalik Balázs rendező, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera tanszakának tanára tollából. A cikk végkövetkeztetéseinek egyike, hogy nem kell erőltetni a nyilvánvalóan csődöt mondott pályázati rendszert".
Kovalik szerint a pesti dalszínház mai szétesését, lezüllését nem pusztán pénzügyi nehézségek okozzák. A folyamat több évtized alatt jutott idáig, mert az egymás után következő vezetők egyre kevesebb figyelmet fordítottak a társulat építésére, szakmai színvonalának fenntartására, fejlesztésére. A szerző megállapítja, nem lehet eléggé elítélni a jelenlegi helyzet kialakulásáért a politika inkompetens viselkedését" sem.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?