Szociális és Munkaügyi Minisztérium - Az ellenőrzések célja a törvényes foglalkoztatás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKirívóan sok a munkaügyi szabálytalanság, de az új kormány és az újonnan szerveződő szaktárca ígérete szerint rendet tesz a munkahelyeken - hangzott el azon a találkozón, melyen a szakminiszter hat szakszervezeti konföderáció vezetőjével konzultált a munkahelyi szabálytalanságok, jogsértések tapasztalatairól. A találkozóra az után került sor, hogy a szakszervezetek május elseje alkalmából nyilatkozatokat tettek a munkavállalók kiszolgáltatottságáról...
A tárca vezetője úgy ítélte meg, hogy a szabályozás javítása és az ellenőrzések fokozása mellett új foglalkoztatási kultúrát kell kialakítani, szükség van a foglalkoztatók ösztönzésére és a jogsegély-szolgálat fejlesztésére is. Bejelentette, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsban kezdeményezik a helyzet áttekintését, az idei első félév értékelését, és az év végéig meghozzák azokat az intézkedéseket, amelyek segítik visszaszorítani a munkaügyi visszaéléseket, különösen a be nem jelentett foglalkoztatást. Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, hogy elsősorban már meglévő jogszabályok módosítását tervezik, példaként említette a bérek kifizetésének ellenőrizhetőségét, de gondolkodnak az ellenőrzések egyes megállapításainak a nyilvánosságra hozatalán is.
A szakszervezeti konföderációk képviselője úgy ítélte meg, hogy az elmúlt években szakszervezeti kezdeményezésre több jogszabályi változás történt, többek között szigorodott a munkaerő-kölcsönzés, a közbeszerzéseknél és a közpénzek odaítélésénél figyelembe veszik a munkaügyi kapcsolatokat, hatékonyabb lett a felügyeleti ellenőrzés, de érdemi eredményt nem sikerült elérni. A munkahelyeken sok a jogsértés, a visszaélés, a munkáltatók "szabadon garázdálkodnak" a munkavállalók idejével, beosztásával. Egyebek mellett akadályozzák a szakszervezetek, illetve az érdekvédők, a tisztségviselők működését is. Ez többnyire latens módon történik, de a tisztségviselőik megvédése érdekében törvénymódosítást kezdeményeznek.
Az Országos Munkaügyi és Munkabiztonsági Felügyelet elnöke, aki részt vett a konzultáción, több tényező együttes hatásának tulajdonította a korábbinál hatékonyabb ellenőrzést. A felügyelet száz fővel több ellenőrrel, a megváltozott jogszabályok alkalmazásával, a regionális felügyelőségek kialakításával, a súlyos jogsértések előtérbe állításával egyre eredményesebben tud fellépni a törvényes foglalkoztatás érdekében. Céljuk, hogy ellenőrzéseik nyomán helyreálljon a törvényes foglalkoztatás, növekedjen a munkavégzés biztonsága, és ennek csak eszköze a bírságolás. Jelentős előrelépésnek ítélte, hogy meghatározták a bírságolás "eseteit", ugyanakkor erősítették az ellenőrzések kiszámíthatatlanságát.
Az elnök "siralmasnak" nevezte, hogy az idei év első négy hónapjában lefolytatott ellenőrzései során az ellenőrzött közel 9 ezer munkáltató közel 90 százalékánál állapítottak meg jogsértést és a 48 ezer munkavállalót érintő ellenőrzéseik 37 ezer munkavállalót érintően súlyos jogsértést (fekete foglalkoztatás, színlelt szerződés, kettős nyilvántartás, stb.) állapítottak meg. Felhívta a figyelmet arra, hogy ezek az adatok nem tekinthetők reprezentatívnak az összes munkáltatót illetően, mivel az ellenőrök elsősorban oda mennek, ahol felmerül a jogsértés gyanúja. Úgy ítélte meg, hogy az utóbbi időszakban nem lett több a jogsértő munkáltató, hanem a célirányos ellenőrzéseknek köszönhetően több információval rendelkezünk a valóságos folyamatokról.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?