kapubanner for mobile

Egy tevékenységre nem irányulhat két munkaviszony

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Ugyanarra a tevékenységre nem irányulhat kétféle munkajogviszony – mondta Vojnik Mária, az egészségügyi tárca volt államtitkára csütörtökön reggel a színlelt szerződések felbontása körül az egészségügyben kialakult helyzetről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.

És ilyen értelemben az APEH-nak és a munkaügyi szabályozóknak is igaza van, az ellentmondást tehát két igazság között kell feloldani" vélekedett az MSZP politikusa, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának tagja.

El kellene ismerni, hogy az egészségügynek léteznek ilyen sajátosságai, amelyekben a munkaidőkorlát és a tervezhetőség adja a normális munkarend szabályát tette hozzá Vojnik Mária.

A volt államtitkár kifejtette, a legfőbb kérdés ebben az ügyben az, hogy sikerül-e olyan megoldást találni erre a szükséghelyzetre", amellyel mindenki elégedett, vagyis le lehet-e zárni ezt a kaput" itt, ebben a sajátos helyzetben.

Az Országgyűlés egészségügyi bizottsága szerdai ülésén megszavazta, hogy a kormány tegyen azonnali intézkedéseket azért, hogy egy korábban hozott irányelvbe bekerüljenek azok a változtatások, amelyeknek köszönhetően a színlelt szerződések megszüntetése után várhatóan nem lesznek ellátási gondok az egészségügyben.

A grémium továbbá javasolja, hogy az érintett tárcák a munkaügyi, az egészségügyi az év végéig vizsgálják meg, hogyan lehet megváltoztatni a Munka törvénykönyvét úgy, hogy abba az orvosi ügyelet fogalma bekerüljön, ideértve az adó- és járulékvonzatokat is, tekintettel az ágazat speciális helyzetére. Az irányelvben a változtatás az lenne, hogy az orvosok szellemi szabadfoglalkozásúként dolgozhatnának a jövőben.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek