Az állami szférában többet keresnek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz állami szférában csökkent a foglalkoztatottak száma az első öt hónapban, ám a januári jutalomnak köszönhetően jóval többet kerestek.
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban 2006. január-májusban átlagosan 2 millió 781 ezer volt, annyi, mint egy évvel korábban. A nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 7,3 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 8,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A január-májusi reálkereset (a fogyasztóiár-index 2,6 százalékos növekedése mellett) 5,5 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva - adta hírül a KSH.
Az év első öt hónapjában a költségvetési szférában 1,3 százalékkal dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban. A versenyszférában 0,2 százalékkal nőtt a létszám.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 168 700 Ft-ot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 154 600 Ft-ot kerestek 2006. január-májusban. A bruttó átlagkereset 203 800 Ft volt a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóknál, akik 42 százalékának van felsőfokú végzettsége, míg a versenyszférában dolgozóknál ez az arány 14 százalék. (A költségvetési szférában az öt havi kereseti átlag tartalmazza az ez évi külön egyhavi juttatást is, ami januárban került kifizetésre.)
2006. január-májusban a versenyszférában dolgozók bruttó átlagkeresete 8,1 százalékkal, a költségvetési szférában dolgozóké 6,5 százalékkal volt több az előző év azonos időszaki értéknél, ez nemzetgazdasági szinten 7,3 százalékos növekedés. A nettó keresetek átlagosan 8,2 százalékkal, a költségvetés területén 7,5 százalékkal, a versenyszférában 8,8 százalékkal emelkedtek.
A nemzetgazdasági átlagos nettó átlagkereset 111 000 Ft volt (ezen belül a fizikai foglakozásúaké 80 600 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 145 500 Ft). A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 177 500 Ft volt, 7,5 százalékkal haladta meg az előző év január-májusit. A munkajövedelem kereseten felüli része 2006. január-májusban átlagosan 4,9 százalék volt.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?