kapubanner for mobile

Száz ország közül választotta hazánkat a Morgan Stanley

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Három éven belül 450 főt foglalkoztató, a későbbiekben az ezres létszámot is elérő üzleti szolgáltató technológiai központot telepít Magyarországra a világ vezető pénzügyi szolgáltatója, a Morgan Stanley. Az mfor.hu-nak Kóka János gazdasági miniszter nyilatkozott a vállalat magyarországi tevékenységének bővítéséről a keddi sajtótájékoztatón.

A budapesti új egység kezdetben a cég londoni és New-York-i tevékenységének kontrolling, jelzálog-finanszírozási és informatikai tevékenységét támogatja. "A szolgáltató típusú beruházásoknál nem elsősorban a tőke nagyságán van a hangsúly. A befektetés jelentőségét sokkal inkább a megtermelt hozzáadott értékkel és a foglalkoztatás növekedésével lehet mérni" - mondta az mfor.hu kérdésére Kóka János gazdasági miniszter. A működéshez szükséges infrastruktúra kiépítésének értéke több millió forint.

12 projekt jöhet ebben az évben

A Morgan Stanley két vezetője a Budapesten tartott sajtótájékoztatón többek között a magas szaktudású munkaerővel és a politikai-gazdasági stabilitással indokolta, miért döntöttek a több mint száz vizsgált ország közül épp Magyarország mellett. "Minden állam periódusonként gazdasági egyensúlyi problémákkal néz szembe, az Egyesült Királyságban is hasonló gondokkal küzdünk" - válaszolta a megszorító csomaggal kapcsolatos kérdésre Jonathan Chenevix-Trench, a cég Európáért és Közel-Keletért felelős vezetője. "Hiszünk a ciklikusságban, és abban, hogy hosszú távon a Magyarországra telepített egység támogatja üzleti tevékenységünket" - tette hozzá.

Beruházások

2,7 milliárd forintból épül sportcsarnok Budaörsön
Budapestre költözhet a Vodafone szolgáltató központja
Hatalmas kavics épül a Szervita téri székház helyére
1,2 milliárdból épült betonelemgyár Hevesen
További cikkek
"Miután a világ egyik legjelentősebb befektetőjét már meggyőztük arról, hogy érdemes Magyarországra jönni, már csak a nemzetközi elemzőkkel kell elhitetni, hogy az országban helyreáll az egyensúly" - jelentette ki Kóka János. A magyar illetékesek több tucat egyesült államokbeli, távol-keleti és uniós vállalattal folytatnak tárgyalásokat különböző befektetésekről. A gazdasági miniszter mintegy 12 projekt megvalósulását tartja valószínűnek az idei évben, amelyeknek értéke elérné az 1000 milliárd forintot, tudtuk meg.

Elértük a "komplex egyensúlyt"

A minisztérium egyébként termékcsomagon dolgozik annak érdekében, hogy a világ nagyjai szolgáltató tevékenységüket Magyarországra hozzák. Ennek eredménye a miniszter szerint várhatóan már hetek vagy hónapok múlva látszani fog. A program keretében a már hazánk mellett döntő cégek (GE, Cisco, EDS, TATA) különböző rendezvényeken számolnának be a magyarországi gazdasági környezettel kapcsolatos tapasztalataikról. Ez a projekt nem tartalmazna befektetés-ösztönző támogatásokat és kedvezményeket, mivel - az elhangzottak alapján - Magyarország gazdasági környezetével és munkaerejével lehet versenyképes.

A Morgan Stanley számára nem elsősorban a befektetési csomagok tesznek vonzóvá egy országot, a célpont kiválasztásánál a jogállamiságot, a szabályozást, a munkaerő-vonzási képességet, az életmódot, a kultúrát és a közlekedést veszik figyelembe, jelentette ki Jonathan Chenevix-Trench. Ezen szempontok alapján - mint mondta - Magyarország "bizonyítványa" kedvező, elérte "a komplex egyensúlyt".

Újabb igen Magyarországra


A Morgan Stanley-ről
A nemzetközi pénzügyi szolgáltató cég a világ 30 országában van jelen, 600 irodát tart fenn. Üzleti tevékenységük "egyik legkomplexebb területét", a 20 főt foglalkoztató matematikai modellező központot 2005 őszén telepítették Magyaror- szágra.
"Nem lepett meg, hogy a Morgan Stanley a kutatóiról és élénk tudományos életéről ismert Magyarországot választotta" - vélekedett H. E. George Walker. Az amerikai nagykövet közreműködött abban, hogy a globális cég a budapesti matematikai és modellező centrum után üzleti szolgáltató és technológiai központját is hozzánk telepítse.

Az amerikai társaság mintegy két évtizede van jelen az országban, többek között a Magyar Nemzeti Bank két kötvénykibocsátásában is szerepet vállalt. Az új központ hazánkba hozatala "hihetetlen versenyelőnyt" biztosíthat számukra - vélekedett Eileen Murray, a Morgan Stanley technológiákért felelős globális vezetője.

Nagy Vajda Zsuzsa

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek