Megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem épül Pécsett
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMegváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzem épül zöldmezős beruházásban Pécsett. A cég 95 százalékban foglalkoztat megváltozott munkaképességűeket, akik az üzemben a legszigorúbb uniós előírásoknak megfelelően végezhetik majd a munkájukat. A Pécsi Ipari Parkban épülő üzem az Agora Kft. sajáterős beruházásaként valósul meg.
Az első ütemben megvalósuló, mintegy 500 millió forintos beruházással épülő telephelyen kap helyet a nyomda, a műanyagüzem, a papírfeldolgozó, a varroda, valamint a jelentős élőmunkát igénylő vegyes részleg.
A 3000 négyzetméter alapterületű épületegyüttest még az ősszel átadják - hangsúlyozta Varga László, az Agora Kft. ügyvezető igazgatója. Közölte: a telek megvásárlásához jelentős támogatást nyújtott a város önkormányzata. A vállalat tervei között szerepel, hogy a más megyékben - Fejér, Somogy, Tolna - működő telephelyeiket is Baranyába helyezik át. A következő időszakban Mecseknádasdon és Székelyszabarban kettő, újabb 30-30 megváltozott munkaképességű személynek munkát adó üzemet nyitnak. Emellett fejlesztettek Mohácson, ahol tavaly adták át a papírüzemet, és bővítéseket terveznek Harkányban és Szigetváron is.
A cég tervei között szerepel újabb 30-40 munkahely létesítése, valamint Péccsel közösen szociális bolthálózatot létesítése, illetve úgynevezett fapados vendéglátóhelyeket létrehozása.
A vállalatról
A pécsi székhelyű Agora Kft. mintegy 250 terméket gyárt a háztartási papírárutól, a tisztítószereken át egészen a konfekcióruhákig. Naponta 25 tonna papírt dolgoznak fel, az ebből készült papírzsebkendőt, szalvétát multinacionális cégeknek értékesítik. Varrodájuk csak külföldre - olasz és francia piacra - készít konfekciós termékeket. Havi szinten 50-60 millió forint bevételük származik a német és svájci piacra irányuló export tevékenységből.
A cég dolgozói létszáma meghaladja az 1100-at. A két évvel ezelőtt még válságban lévő társaságot új vezetés vette át, 134 millió forint veszteséggel. Azóta dinamikus fejlődésen megy keresztül: tavaly 1,2 milliárdos árbevétel mellett ugyan nem képződött nyereségük, azonban az idén 2 milliárdos árbevétellel és 400 milliós nyereséggel számolnak.
MTI/Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok:
Közel 98 milliós támogatásból létesülnek munkahelyek Csongrádban
Reménytelen helyzetben az ötvenesek az álláspiacon
7,5 munkanélküli jut egy betöltetlen állásra

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?