Papíron csak napi hét órát dolgozunk
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÁtlagosan hét órát dolgozik egy nap a magyar alkalmazott, derült ki a KSH adataiból. Az egy főre jutó munkaórák száma a gépiparban és az erdőgazdálkodásban a legmagasabb, és meglepő módon az építőiparban a legalacsonyabb, olvasható a Világgazdaságban.
Torzítja a statisztikai adatokat, hogy a részmunkaidősök munkaidején túl, sőt a betegállományban vagy épp a szabadságon lévők helyett is dolgozik valaki. A munkával töltött idő mennyisége cégenként változik, de a multinacionális vállalatoknál legkevesebb napi tíz órát dolgozik, aki állásban akar maradni, állítja Kiss Julianna pszichológus, az SHL Hungary Kft. ügyvezetője.
Az idő tolvajai
Az íróasztalom lapja a sok papírtól általában alig látszik.
Szinte mindig.
Gyakran.
Néha.
Szinte soha.
TESZTCENTRUMA hosszabb munkaidőt támasztják alá az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) adatai is. Csak az első fél évben közel 4700 dolgozó munkaidejét sértették meg azok a cégek, amelyeket a munkaügyi felügyelők szankcionáltak. A KSH adatai szerint átlagosan két százalékkal dolgoztunk többet az idei első negyedévben, mint 2005 azonos időszakában.
A teljes munkaidő legfeljebb 12 órára emelhető, amennyiben a dolgozó készenléti jellegű munkakört lát el, vagy ha a munkaadó esetleg a tulajdonos közeli hozzátartozója. Húsz perc munkaközi szünet jár a dolgozónak, ha a beosztás szerinti napi munkaidő vagy a rendkívüli munkavégzés időtartama a 6 órát meghaladja, valamint minden további 3 óra munkavégzés után jár ez a pihenőidő, számol be a Világgazdaság.
Kapcsolódó anyagok:
Egységesen büntetné a feketemunkát Brüsszel
A Lidltől óv a svájci szakszervezet
Munkahelyi erőszak: a munkáltató is sokat veszthet
A darázscsípésnyi büntetés is fáj a kereskedőknek
Javában tartanak a húsvéti élelmiszeripari ellenőrzések, amelyek keretében eddig több illegális húsüzemet is lebuktattak a hatóságok. A vétkes nevének nyilvánosságra hozatala a legkomolyabb visszatartó erő a szabálytalanságok elkövetése ellen, de a cégek a bírságokat is megérzik mondták az mfor.hu-nak a fogyasztóvédők és kereskedők.
.
Vállalatvezetés
A Pénzügyminisztérium győzött az elvárt adó vitájában
Hiába tiltakozott tegnap Kóka János gazdasági miniszter az elvárt adó csakazértis bevezetése ellen: a mai kormányülésen elfogadta, hogy az elvárt adó finomított verziójára szükség van. Vállalatvezetés
Szombaton ismét sztrájk lesz Ferihegyen
Munkabeszüntetést tartanak a ferihegyi repülőtéren az üzemanyag-kiszolgálást végző RÜK Kft. dolgozói szombaton 11 órától 18 óráig, amiről szerdán tájékoztatták a munkaadót - közölte Csorba Attila a szakszervezet elnöke.
.
Szombaton ismét sztrájk lesz Ferihegyen
Negyedmilliárdos Albacomp-beruházás Bélapátfalván és környékén
Az államfőtől kér vétót a LIGA a szabadságolás ügyében
Közép-Európa legnagyobb kivetítője üzemel Budapesten
Csökkent a munkanélküliség, nőtt a foglalkoztatottság
Tucatnyi tagállam hisz Kovács adóalap-egységesítésében
Sportfokozatba kapcsol a szlovák VW
Az összes megrendelését elbukta az Airbus A380F
mfor.hu kereső Olvasta már?
Marjai László (54) tölti be ez év márciusától az Európai Építő Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettesi tisztjét.
Napi galéria
Divatmárkák a belvárosban
ÜZLETI HÍREK
15:11 A hazai tiniket már behálózták
14:51 Negyedmilliárdos Albacomp-beruházás Bélapátfalván és környékén
14:31 Sportfokozatba kapcsol a szlovák VW
14:11 A Pénzügyminisztérium győzött az elvárt adó vitájában
13:56 Új gazdasági vezérigazgató-helyettes az Európai Építő Zrt.-nél
13:31 A darázscsípésnyi büntetés is fáj a kereskedőknek
13:16 Új igazgatót nevezett ki az Euroexpert Holding
13:01 A klímavédelem után az erős korona miatt költözne a Skoda
hirdetés
Mfor.hu TOP 10 hír
A közszolgáknak mostantól szinte alanyi jogon jár a jutalom
Izgulhatnak a magyar főnökök a fizetésük miatt
Szeptembertől már 500 ezer forintért is lehet kft.-nk
Ötmilliárd forintba került eddig a magyar Szilícium-völgy
Méregerős lett a forint, de nem aktuális a sáveltörlés
A rokkantak negyede valójában munkaképes
A magyaroknak nem kell tangás szóvivő
Milliónyi fehérnemű
Lesz-e itthon fapados mobilszolgáltatás?
Jövő héttől futnak a Stadler-vonatok a MÁV-nál
SZAVAZÁS
Segítsen a kormánynak! Ön melyiket választaná?
Az EU Nabucco-projektje
Az adriai-tengeri LNG-gázterminál
A Gazprom irányította Kék Áramlat
Egyik sem, irány Makó!

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?