kapubanner for mobile

A képzettség segítené a német letelepedést

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az uniópártokból (CDU, CSU) és a szociáldemokratákból (SPD) álló német nagykoalíció olyan értelmű változtatásokat tervez a bevándorlási törvényben, amelyek megkönnyítenék a magasan képzett bevándorlók letelepedését és munkavállalását az országban.

"A jelenlegi rendelkezések túlságosan korlátozó jellegűek és bürokratikusak" - mondta Dieter Wiefelspütz, az SPD parlamenti frakciójának belügyi szóvivője a Berliner Zeitungnak adott nyilatkozatában, amelyet mai számában közölt a fővárosi lap.

Szavai szerint az elvi egyetértés már létrejött e kérdésben a koalíciós partnerek között, most már csak a részleteket kell megtárgyalni. Ennek elősegítésére munkacsoportot hoztak létre a koalíciós pártok képviselőiből. A munkacsoport egyik vezetője Wiefelspütz, a másik Hans-Peter Uhl a CSU színeiben.

Magyar munkavállalókat keres Bonn
A belügyminisztérium szóvivője is nyilatkozott az ügyről a Berliner Zeitungnak. A szóvivő szerint Wolfgang Schauble belügyminiszter is úgy véli, hogy a magasan képzett bevándorlók, különösen a fiatalok esetében enyhíteni kell azokat a követelményeket, amelyek a németországi munkavállalási engedély megszerzéséhez szükségesek.

A Német Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke, Ludwig Georg Braun is hozzászólt a kérdéshez a fővárosi lap hasábjain. Véleménye szerint ausztráliai és kanadai mintára olyan pontrendszert kellene bevezetni Németországban, amely jutalmazná a bevándorolni szándékozók esetében a képzettséget, a szakmai tapasztalatot és a nyelvtudást.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek