Húszból tizenkilenc munkaadó csal
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHúsz munkáltatóból tizenkilencet büntettek meg a Munkaügyi Főfelügyelőség ellenőrei a Hungaroringen a verseny napján, mindössze egy munkáltató tartotta be a munkaügyi előírásokat.
Divinyi Mónika, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) Közép-magyarországi Munkaügyi Felügyelőségének igazgatóhelyettese a FigyelőNetnek a razziával kapcsolatban elmondta, a vállalkozók valamennyi esetben súlyos törvénysértést követtek el. Az ellenőrzések százharminchét munkavállalót érintettek, ebből százegy fő esetében nem találtak munkaszerződést és/vagy bejelentés nélkül foglalkoztatták őket. Egy fő esetében külföldi engedély nélküli foglalkoztatását állapították meg, és harmincnégy esetben találtak kitöltetlen alkalmi munkavállalói könyveket. Ilyenkor a munkáltató kiváltatja a dolgozóval a könyveket, kitölti őket, csak a dátumot, vagyis a munkaviszony kezdetét nem írja bele a könyvbe. A szerződés egyetlen dátummal érvényes lesz, ezért a munkaügyi ellenőröknek gyorsan kell lecsapniuk, hogy erre a korrekcióra ne legyen ideje a munkáltatónak.
Előre szóltak, mégis
A döbbenetes adatokat még kedvezőtlenebb színben tűnteti fel, hogy a Forma 1-es futamot megelőzően az OMMF nem rejtette véka alá, hogy a verseny alatt lesznek ellenőrzések, mi több valóságos médiakampánnyal akarta elriasztani a csalástól a vállalkozásokat. Szinte nulla sikerrel. Mivel bírságot csak jogerősen megállapított jogsértés esetén állapíthat meg a főfelügyelőség, Divinyi Mónika a kiszabandó bírságokkal kapcsolatban csak előzetes becsléseket tudott mondani, ezek várhatóan elérik a tizennégymillió forintot.
A külföldit törvénytelenül foglalkoztató munkaadó félmilliós büntetésre számíthat. Az igazgató asszony annyiban árnyalta a képet, hogy a szezonális illetőleg munkavállalókat rövid ideig foglalkoztató vállalkozások az átlagosnál nagyobb mértékben vállalják a kockázatot, és szegik meg a törvényt.
Az átlagos helyzet is siralmas
Megjegyzendő, hogy Magyarországon az átlagos helyzet sem számít rózsásnak: az elmúlt hét hónap során száz esetből kilencvenben tártak fel jogsértést az ellenőrök, mely a munkavállalók ötvenöt százalékát érinti. Mindezt annak ellenére, hogy az OMMF bejelentette: felemelik a kiszabható bírságok felső határát, és száz új ellenőr segítségével fokozni fogják az ellenőrzéseket. Idén augusztusig 16 ezer esetben ellenőriztek.
Papp István elnök megerősítette: az OMMF az enyhébb esetek fölött általában szemet huny, a munkaszerződés hiánya és a fekete foglalkozatás azonban súlyos törvénysértésnek minősül. Erre 2006 első hét hónapjában 6200 munkáltató esetében került sor. Az egy-két főt foglalkoztató kis cégeknél a leggyakoribbak az ilyen visszaélések, de előfordulnak 100-200 főt is feketén foglalkoztató vállalkozások, főleg mezőgazdasággal foglalkozó, építő- és feldolgozóipari cégeknél.
Új fogás a csalókon
Az idei adatok kedvezőtlenebbek a korábbiaknál, amikor is száz esetből mindössze nyolcvanhétben tártak fel törvénytelenséget a munkaügyi ellenőrök. A számok azt mutatják, hogy fokozatosan romlik a helyzet, Papp István azonban mégis javuló tendenciáról beszél, a jogsértések növekvő számában a hatékonyabb, célirányosabb ellenőrzéseket látja. Ezek eredménye munkavédelmi területen látható is, fűzte hozzá, a munkavédelmi előírásokra jobban odafigyelnek a foglalkoztatók, ennek tudható be, hogy 2004-hez képest húsz százalékkal csökkent a súlyos vagy halálos munkahelyi balesetek száma. A helyzettel azonban természetesen elégedetlen. Az FN a Hungaroringen tapasztalt lesújtó eredmények tükrében feltett hogyan tovább? kérdésére az OMMF első embere úgy reagált, hogy szeptember huszadikán új fegyvert vetnek be: az OMMF honlapján közzéteszik azoknak a munkáltatóknak az adatait adószám, név, cím -, ahol nem tartják be a foglalkoztatásra vonatkozó törvényeket. Mivel évente tízezerre tehető az ilyen esetek száma, terjedelmes listára számíthatunk.
A munkáltatókat tömörítő szervezetek magától értetődően tiltakoznak. Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Szövetségének (Áfeosz) főtitkára túlzónak, egyoldalúnak és diszkriminatívnak minősítette az ötletet. Hozzátette, hogy noha ezzel az eszközzel a munkáltatói oldal nem kíván élni ezen az alapon ők is megjelentethetnék a késő, munkaidőben alkoholt fogyasztó dolgozók nevét. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára sürgette, hogy a fekete foglalkoztatás esetén ne csak a munkáltató, hanem a munkavállaló is viselje a következményeket, őt is sújtsa büntetés. (Erre Európában egyedül Franciaországban van lehetőség.)
Papp István viszont szeretne együttműködni a foglalkoztatókkal. Az OMMF belátta mint fogalmazott -, hogy a hatóság egymaga nem képes betartatni a szabályokat, ezért hogy elmozduljanak a holtpontról, a főfelügyelőség tárgyalásokat kezdeményezett a kilenc országos munkáltatói szövetséggel. A szövetségek képviselői és az OMMF egyetértettek: a fekete foglalkoztatást meg kell szüntetni, mert versenyellenes. A közös cél eléréséhez az OMMF készített egy együttműködési tervezetet, melyet szerdán kapott kézhez a munkaadói oldal, legkorábban néhány hét múlva lesz érdemi előrelépés az ügyben.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?