Egyetemekkel kötött szerződést a Mol
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHárom évre szóló együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön a MOL-lal hat felsőoktatási intézmény Budapesten - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. A Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, a Pannon Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem vezetői által kiadott nyilatkozat szerint a keretszerződés jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a diplomás fiatalok akár magyar, akár európai uniós állampolgárként korszerű tudással, életszerű szakmai tapasztalatokkal felvértezve kezdjék meg pályafutásukat, valamint az együttműködés jelentősen elősegítheti a pályakezdők elhelyezkedésének esélyeit is. A MOL-csoport elsősorban a stratégiai jelentőségű, ugyanakkor hiányszakmának minősülő olaj- és gázmérnöki, vegyészmérnöki, műszaki-, gépész- és környezetmérnöki, illetve geológus szakképzések támogatásában érdekelt, de a pénzügyi, közgazdász, informatikus szakterületekre is figyelmet fordít.
A MOL-csoport elsősorban a stratégiai jelentőségű, ugyanakkor hiányszakmának minősülő olaj- és gázmérnöki, vegyészmérnöki, műszaki-, gépész- és környezetmérnöki, illetve geológus szakképzések támogatásában érdekelt, de a pénzügyi, közgazdász, informatikus szakterületekre is figyelmet fordít.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?