kapubanner for mobile

Nincs megállapodás a béremelés mértékéről

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A szakszervezeti oldal nem fogadja el, hogy jövőre csökkenjen a reálbér, amelynek néhány százalékos javulásához viszont 15 százalékos bruttó keresetemelésre lenne szükség - közölte Hódi Zoltán munkavállalói szóvivő az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) hétfői ülésén.

A kormányzati oldal nevében Csizmár Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára elmondta: szerintük a szakszervezeti javaslat ellentétes a konvergenciaprogrammal, az ezen alapuló költségvetési célokkal. A kormányzat e célok szerint fogalmazta meg a versenyszféra jövő évre vonatkozó keresetemelésére a 6-6,5 százalékos javaslatát.

A munkaadói oldal nevében Rolek Ferenc szóvivő rámutatott: nem hajlandók a jövő évre szóló országos bérajánlás mértékéről nyilatkozni addig, ameddig az OÉT-ben kötött múlt évi megállapodás szerinti bérminimumot kell fizetni jövőre, s az ezt követő évben a szakképzetteknek. Ezt a minimálbérnél magasabb mértéket már idén is fizetik, de 2007-ben és 2008-ban a kedvezőtlenebb adó- és járulék szabályok miatt több ágazat, régió ezt nem tudja teljesíteni.

A tárgyalásokat szakbizottsági előkészítő munka után az OÉT tovább folytatja.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek