Bővül a rehabilitációs programban résztvevő foglalkoztatók köre
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJövő évtől új támogatási rendszer lép életbe a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának elősegítésére, amelynek megfelelően 2007. július 1-jétől már csak az akkreditált foglalkoztatók lesznek jogosultak bértámogatásra. Ezzel kapcsolatban két konferenciát és egy interaktív kiállítást is rendeztek november első hetében.
A rehabilitációs foglalkoztatás volt a témája két rendezvénynek is a múlt héten. Gazdálkodj okosan a munkaerőpiacon címmel a Magyar Telekom budapesti székházában interaktív kiállítást és konferenciát rendeztek november 7-én. Rauh Edit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium esélyegyenlőségi szakállamtitkára a megváltozott munkaképességű munkavállalók nyílt munkaerőpiaci foglalkoztatásával kapcsolatosan az állami és vállalati felelősségvállalásról beszélt előadásában. Az interaktív kiállításon a munkáltatók kipróbálhatták a fogyatékos személyek munkaerőpiaci felkészítése, képzése során alkalmazott munkafolyamatokat. A rendezvény keretén belül adták át a "Befogadó munkahely" díjat is, amelyet idén a költségvetési és non-profit szervezetek kategóriában a Motiváció Alapítvány, for-profit vállalkozás kategóriában pedig a Magyar Telekom kapott.
Az új támogatási rendszerről szót ejtettek az országos rehabilitációs konferencián is, amelyet Nyíregyházán rendeztek november 7-8-9-én. Székely Judit, a munkaügyi tárca szakállamtitkára az új program fontosságát hangsúlyozta, mivel a munkaerőpiacon kialakult egy olyan halmozottan hátrányos helyzetű réteg, amely állapota, életkora, nem megfelelő képzettsége, etnikai hovatartozása, vagy életvitele miatt csak segítséggel tud munkához jutni.
A rehabilitációs foglalkoztatás európai uniós elvárásoknak megfelelő támogatási szabályait a munkaügyi tárca tavaly év végén hirdette ki. A módosítással új foglalkoztatási formákat - szociális, terápiás, rehabilitációs - és támogatási szabályokat vezettek be, eddig ugyanis az állam egy csatornán folyósított dotációval segítette ezt. 2007. július 1-jétől már csak az akkreditált foglalkoztatók jogosultak bértámogatásra, vagyis azok, amelyek megfelelnek az új szabályokban rögzített szakmai követelményeknek. Az újonnan létesített rehabilitációs foglalkoztatóknak már idén januártól kell alkalmazniuk a megváltozott szabályokat, a korábban is működő foglalkoztatók jövő nyárig kaptak erre felkészülési időt.. A rehabilitációs programot a minisztérium a munkaerőpiaci alapból és európai uniós forrásból finanszírozza majd.
A program célja, hogy minden megváltozott munkaképességű munkavállaló az egészségkárosodásának, illetve fogyatékosságának megfelelő munkahelyi környezetben, képességeihez mért munkakörben dolgozhasson. A munkaügyi tárca tájékoztatása szerint a bértámogatás 50-100 százalékban egészségkárosodott munkavállalók esetében a munkabér és járulékai 40-100 százaléka, fogyatékos munkavállalók esetében pedig 100 százalék. Az intézményen belüli és kívüli szociális foglalkoztatásra külön szabályok vonatkoznak. A munkaügyi központok kirendeltségein munkanélküliként nyilvántartott megváltozott munkaképességű munkavállalók alkalmazásához legfeljebb 18 hónapig nyújtható támogatás, amely a rehabilitációs foglalkoztatás bővítését szolgálja.
Az Európai Unióhoz korábban csatlakozott országok többségében a rehabilitációs foglalkoztatás integrált formában valósult meg, szemben Magyarországgal, ahol tavaly év végéig normatív támogatás mellett kizárólag versenypiaci körülmények között működő gazdálkodó szervezetek oldották meg a megváltozott munkaképességűek tömeges foglalkoztatását. Az új szabályok viszont kiszélesítik a foglalkoztatók körét, így a támogatással várhatóan nagyobb számban alkalmaznak majd csökkent munkaképességű embereket az egyéni vállalkozók, a kis és középvállalkozások, társadalmi szervezetek, alapítványok, egyesületek.
A magyar lakosság mintegy 10 százaléka tekinthető megváltozott munkaképességűnek, ebből mintegy 600 ezer főre tehető az egészségkárosodott, illetve fogyatékos munkavállalók száma. A regisztrált álláskeresők között mintegy ötvenezer a csökkent munkaképességűek száma, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat eddig egyharmaduknak tudott támogatással foglalkozási lehetőséget teremteni. A megváltozott munkaképességűek azonban a nyilvántartott munkanélküliek között is többen lehetnek, hiszen sokan nem vállalják fel egészségük romlásának kinyilvánítását, mivel az hátrányt jelenthet az elhelyezkedésnél.
A munkaügyi tárca tapasztalatai szerint a munkáltatók többsége ma még idegenkedik az egészségkárosodott, illetve fogyatékos emberek foglalkoztatásától, a multinacionális cégek - például a gyorséttermek - részéről azonban már tapasztalható érdeklődés. Több év óta jelentős erőfeszítések történtek a fogyatékkal élők távmunkában történő foglalkoztatásának fejlesztése érdekében, de áttörésről ezen a területen sem lehet beszélni.
Szilágyi Katalin

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?