Több havi fizetésnek megfelelő jutalom a legjobbaknak - kezdődik a közigazgatási reform
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat2007-től ötös skálán értékelik majd a közigazgatásban dolgozók teljesítményét és hat fővel megkezdi működését a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató Központ is. Az intézkedésektől a személyzeti munka hatékonyságának, a szolgáltatások színvonalának emelkedését várja a kormány. Emellett kiemelt cél, hogy új HR-technikákat és módszereket vezessenek be a magyar közigazgatásban.
Olyan közigazgatási kultúrát szeretnénk megvalósítani, amelyben a jól teljesítőnek érdemes maradni, és ahová a pályakezdőknek érdemes jönni - mondta keddi sajtótájékoztatóján Szetey Gábor, a kormányzati személyügyért felelős államtitkár. Tájékoztatása szerint a közelmúltban belső kommunikációs programot tartottak a minisztériumokban dolgozóknak, amelyen az érintettek 53 százaléka vett részt. Mintegy százan jelentkeztek A változás nagykövetei címmel indított programra, amellyel olyan embereket szeretnének összefogni, akik a közigazgatás jelenlegi pozitív értékeit megtartva képesek olyan kis projekteket kitalálni, amelyek jobbá, élhetővé teszik a közigazgatást - ismertette az államtitkár. Fontosnak nevezte, hogy a közigazgatás egyéni felelősségvállalásra épüljön és olyan vezetői kultúra alakuljon ki, amelyben a vezetők képesek motiválni, lelkesíteni, fejleszteni a munkatársakat. Szetey Gábor hangsúlyozta: hiányzik a visszajelzés, az érdemi kommunikáció, ezért ezt meg kell teremteni.
Az államtitkár az elsődleges feladatok között sorolta az új típusú, egységes teljesítményértékelő rendszer mellett a kiválasztási szűrési rendszer illetve a modern képzés megteremtését. A teljesítményértékelés mintegy 900-1000 közigazgatásban dolgozót érint, és az államtitkár szerint anyagilag és morálisan is megéri majd e területen dolgozni. Az új teljesítményértékelési terv szerint a 12 minisztériumban dolgozók 10 százaléka nyújt majd kiemelkedő teljesítményt, 25 százalékuk magas szinten teljesít, 55 százalékuk dolgozik majd az elvárt szinten, és a megmaradó 10 százalékra jut a javulás szükséges illetve az elfogadhatatlan kategória. Szetey Gábor elmondása szerint a kimagasló teljesítményt elérő vezetők akár 4,5-7 havi fizetésnek megfelelő jutalmat is kaphatnak.
Januártól hat fővel kezdi meg működését a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató Központ (KSZK) is, amely a Shared Service Center mintájára az ésszerűen egységesíthető személyügyi feladatokat fogja majd össze. Átalakul a minisztériumi személyügyi munka, vagyis a nem speciálisan az adott tárcához tartozó feladatokat integrálják, a tárcáknál pedig belső tanácsadói munka folyik majd. Jövőre 80 millió forintos költségvetésből gazdálkodik a szervezet, de később uniós forrásokból is számítanak támogatásra. Hasonló szolgáltató központok működnek Kanadában, Németországban, Nagy-Britanniában, Hollandiában és a harmadik évtől pozitív megtérülést és megtakarítást eredményeztek. A jövőre induló kultúra és szemléletváltástól a személyzeti munka hatékonyságának és a szolgáltatás színvonalának emelkedését várják, de az elsődleges cél, hogy új HR-technikákat és módszereket ültessenek át a magyar közigazgatásba.
Szilágyi Katalin

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?