kapubanner for mobile

Teljesítményarányos jutalom a közszférában

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Január elsejétől fizetésük 3-14, 17-30, illetve 33-56 százalékát kaphatják év végi jutalomként a jól, magas színvonalon és kiemelkedően teljesítő közalkalmazottak.

A személyügyi államtitkár közlése szerint az új teljesítményértékelés január 1-jétől a központi közigazgatás vezetői körét érinti, július 1-jétől pedig a teljes állományra vonatkozik. A kötelező elosztás és a teljesítményarányos jutalom megoszlása úgy néz ki, hogy jó, vagyis az elvárt teljesítmény nyújtásakor fizetésének 3-14 százaléka lehet a jutalma a munkavállalók 50-60 százalékának. A hasonló módon kalkulált, 20-30 százaléknyi magas színvonalon teljesítő munkavállaló fizetésének 17-31 százalékát kaphatja jutalomként, míg a kivételes teljesítmény elérésekor - a számítások szerint 10 százaléknyi munkavállaló tartozik ide - a fizetés 33-56 százaléka lehet jutalom.

Az államtitkár a teljesítményértékelés ütemezésével kapcsolatosan úgy tájékoztatott, az év első két hónapjában megfogalmazzák milyen elvárásoknak kell megfelelniük a közigazgatásban dolgozóknak, júliusban áttekintik az addig történteket, majd novemberben és decemberben kerül sor az értékelésre és a teljesítményjuttatásra.

A január 1-jével felálló Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ úgy fog működni, hogy utóbbiba integrálják a Magyar Közigazgatási Intézet oktatási és módszertani részlegét. Eme szervezet működéséről szólva elmondta, a jövő év során átveszik a személyügyi adminisztrációt a minisztériumoktól, és a tervek szerint 2008. végére a központi közigazgatás teljes személyi állományát kiszolgálják.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek