Vezércsere az OTP-nél
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója Spéder Zoltán távozását követően a bank Stratégiai és Pénzügyi Divíziójának vezetésével, amely magában foglalja a befektetői kapcsolatok irányítását is, Urbán Lászlót bízza meg 2007. január 15-ei hatállyal, akit a szükséges engedélyek kézhezvételét követően a divízió élére vezérigazgató-helyettessé nevez ki.
Urbán László közgazdász, a pénzügyi szektorban 1995-től tevékenykedik. Dolgozott Washingtonban a World Bank munkatársaként, majd az ABN-AMRO tervezési és controlling igazgatójaként. 1998-2000. között a Postabank üzleti vezérigazgató-helyettese, 2000-2005-ig a Citigroup New York globális termékfejlesztésekért felelős vezetője. 2005-től a Magyar Nemzeti Bank igazgatója, az Általános titkárság vezetője - tette közzé a társaság a BÉT honlapján.
Spéder Zoltán, az OTP Bank alelnöke, vezérigazgató-helyettes személyes, családi jellegű okokra hivatkozva 2007. január 8-án közös megegyezés alapján megszüntette munkaviszonyát a bankkal, s egyúttal lemondott valamennyi, a társaságban és annak érdekeltségeiben viselt pozíciójáról - közölte az OTP Bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden. A munkaviszony megszűnésével egyidejűleg Spéder Zoltán igazgatósági tagsága is megszűnt, ami azonban a testület működőképességét nem befolyásolja.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?