Egyszerre nő a foglalkoztatottság és a munkanélküliség
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBecslések szerint több mint 26 ezer állást szüntetnek meg az idén a cégek, közel 38 ezerrel viszont növelik a létszámukat, így ezekből az adatokból kiindulva bővülni fog a foglalkoztatás - derül ki a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM), valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet (MKIK GVI) felméréséből.
A hazai munkaerőpiac ellentmondásosságát épp az bizonyítja leginkább, hogy az idén egyszerre bővül a foglalkoztatottság és nő a munkanélküliség - mondta Parragh László. Az MKIK elnöke hozzátette: ez utóbbi oka többek között a már megszűnt sorkatonaság hatása, a felsőoktatás tömeges kibocsátása, a rokkantnyugdíjrendszer átalakítása, a nyugdíjkorhatár emelkedése.
Az elemzésből az is kiderült: a hazai foglalkoztatók alig egynegyede tervezi, hogy 2007-ben pályakezdőt vesz fel, ők viszont körülbelül nyolcezer fiatalt alkalmaznának. A megkérdezett 6046 vállalkozás 16 százaléka foglalkoztatott tavaly Start kártyás fiatalt - főleg az idegenforgalomban.
A külföldiek foglalkoztatására vonatkozó tervek bizonyítják, hogy a cégek kilenc százaléka tartós munkaerőhiánnyal küzd. Míg tavaly a vállalkozások alig több mint egyötöde, most egynegyede tervezi, hogy külföldi dolgozót toboroz. A szakemberhiány térségenként változik, Győrben például tíz erősáramú villamosmérnököt venne fel egy cég kétszázötvenezres bruttó havi fizetésért, de nem talál munkaerőt. Budapesten pedig irodákba keresnek embereket a kerületi kirendeltségek, de sikertelenül - cikkezik a Világgazdaság.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?