kapubanner for mobile

A keresetcsökkenést juttatásokkal próbálják kompenzálni a cégek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Többnyire lezárultak a hazai társaságoknál az idei béremelésekre vonatkozó döntések. A legtöbb helyen már tavaly, az üzleti tervbe kalkulált éves bértömeg megállapításakor eldőlt, mennyi lehet 2007-ben a keresetnövekedés maximuma - számol be a Világgazdaság.

A legtöbben januárban, vannak, akik áprilisban - a márciusi fizetésük kézhezvételekor - tudják meg a béremelés mértékét, csak néhány cég vár júniusig az emeléssel - mondta Kerti Piroska. A Watson Wyatt magyarországi képviselője szerint a megszorító intézkedések direkt módon nem befolyásolták az általános bérfejlesztéseket, sokkal inkább az infláció bizonytalan mértéke miatt tartalékoltak a cégek. Ezt az előrelátók jól tették, mivel a kormány inflációs prognózisa hiába volt 6,2, elképzelhető, hogy az MNB mai előrejelzésében már 7 százalék feletti inflációs szám lesz.

A Hay Group úgy tapasztalja, a legtöbb vállalat képtelen kompenzálni a dolgozók reálkereset-csökkenését, így inkább béren kívüli juttatásokkal próbálnak enyhíteni a dolgozók helyzetén. Jó példa erre a Magyar Posta, ahol a társaság és a szakszervezetek még tavaly decemberben megállapodtak, hogy a választható béren kívüli juttatások éves 130 ezer forintos keretöszszegét 160 ezerre növelik. Ezenkívül az éves bérmegállapodást is megkötötték, e szerint átlagosan 7,5 százalékos alapbéremelésben részesülnek az idén a postások.

Ugyancsak decemberben a MÁV vezetése is aláírta az érintett szakszervezetekkel az egyezséget a fizetésekről. A legalacsonyabb személyi alapbérű vasutasok körében 8 százalékos alapbérfejlesztésben állapodtak meg, a többiek átlagosan 7,5 százalékot kapnak. A juttatások 180 ezer forintos keretösszegét itt 210 ezerre emelték.

A tanácsadók reálisnak tartják az Országos Érdekegyeztető Tanács január végén született bérajánlását, amely 5,5-8 százalékos keresetnövekedést javasolt a hazai vállalkozásoknak. A cégek jelzései alapján a Watson Wyatt 6,4, a Hay Group 6,2 százalékos átlagos bérnövekedést prognosztizált ez évre a versenyszférában - írja a Világgazdaság.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek