Tovább erősödött a Nexon bér-outsourcing üzletága
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz évközi járulékváltozások, az elektronikus adóbevallás bevezetése nagy terhet rótt a bérügyvitellel foglalkozó cégekre. A Nexon mégis 16 százalékkal növelte árbevételét, ami annak is köszönhető, hogy számos magyarországi vállalat vezetői döntöttek úgy, ilyen körülmények között jobb, ha kiszervezik cégük bérügyvitelét.
A tavalyi évben 12 százalékkal növelte outsourcing ügyfeleinek számát a több mint 60 ezer magyarországi munkavállaló bérét számfejtő Nexon. "A munkáltatói járulékok és a béren kívüli juttatások adóterhének szeptemberi megváltoztatása önmagában is nagy adminisztrációs terhet jelentett a magyarországi vállalatok számára. Emellett az e-bevallás formátumára vonatkozó előírásait 23 alkalommal módosította az adóhatóság. Ezt a tempót csak kevesen tudták tartani" - mondja Ocskay Szilárd, a Nexon ügyvezetője.
A humáninformatikai piacot vezető Nexon ugyanakkor 16 százalékkal, növelte árbevételét. Ennek mintegy 40 százaléka már bérügyviteli outsourcingból származik, melynek részesedése a teljes portfolióból 16 százalékkal nőtt az előző évhez képest.
A Nexon forgalmának 41 százalékát továbbra is a bérügyviteli rendszer adja. A nexONBÉR szoftvert a vállalat olyan új ügyfeleknél vezette be, mint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, az ELTE Állam és Jogtudományi Kara, vagy a Zollner Elektronik.
Tudás alapú növekedés
Dinamikusan növekedett a cég 2004. elején létrehozott oktatási üzletága is. A nexONEDU háromszorosára növelte részesedését a vállalat árbevételéből. A fejlődés jórészt annak köszönhető, hogy a Nexon menedzsmentje az oktatóközpont által kínált tanfolyamokat összehangolta a tavalyi évben megkezdődött szoftverfejlesztésekkel. Így a nexONHR humánerőforrás-gazdálkodási szoftverbe beépülő funkciókkal párhuzamosan a nexONEDU kínálatában megjelentek a kompetencia rendszerek kialakításához, a munkakörelemzéshez, a teljesítménymenedzsmenthez szükséges ismereteket átadó tréningek.
A vállalat 2007-ben újabb funkciókkal fogja gazdagítani HR rendszerét. Így elkészül a teljesítményértékelés-, valamint a képzés és fejlesztés modul, és az önállóan is értékesített nexONJOB toborzás-kiválasztás modul is tovább fejlődik. A cég vezetése idén 15-20 százalékos növekedéssel számol, amiben nagy szerepet játszik majd a bérügyviteli outsourcing erősödése.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?