Megszűnhet a 36 órás munkahét
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatVeszélybe került az egészségre ártalmas munkakörökben dolgozók rövidített, heti 36 órás munkaideje. A munkaadók szerint idejétmúlt a rendelkezés, a szakszervezetek szerint azonban indokolt a rövidített munkaidő, mert mind mondják, a munkavállalók egészsége sok helyen továbbra is veszélynek van kitéve - cikkezik a Népszabadság.
A munkáltatók támadásának kereszttüzébe került az egészségre ártalmas munkakörökben dolgozók heti 36 órás munkaideje. Szerintük idejétmúlt az 1990 óta hatályban lévő kormányrendelet, mivel az utóbbi években az érintett cégek nagyon komoly, a környezet- és a munkakörülmények javítását célzó technológiai beruházásokat végeztek. Vagyis szinte a minimálisra csökkent az egészségkárosító technológia, s emiatt már nem indokolt a rövidített munkahét fenntartása. A munkáltatók érvei szerint a rendelet betartásával versenyhátrányt szenvednek más cégekkel szemben. Több alkalmazottat kell foglalkoztatniuk ahhoz, hogy a munkaidőbeosztásnál ne lépjék túl a heti 36 órás munkaidőt.
Az érdekvédők nem vitatják, hogy a vállalkozói szférában a munkaadók többsége sokat áldoz a jobb munkakörülmények megteremtésére. A vegyészszakszervezet alelnöke, Révész Tamás azonban azt is tapasztalta, hogy a kis vállalkozások többségében nem szüntették meg az egészségre káros tevékenységet, ezért indokolt a rövidített munkaidő.
Az alelnök tájékoztatása szerint több bírósági határozat is megerősítette azt a szakszervezeti álláspontot, amely szerint életben kell tartani a 36 órás munkahétre vonatkozó rendeletet. Révész Tamás úgy véli, ha a veszélyes anyagokkal dolgozó kohászatban, a gyógyszer-, a festék- és a gumiiparban, az ércbányászatban, a kádkőgyártásban, az ólom- és vegyi ártalomnak kitett egyéb munkakörökben megszüntetik a munkaidő-kedvezményt, a munkavállalók 10 százalékát elbocsátják - olvasható a Népszabadságban.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?