Suhajda Attila: Még nem tisztázott az outsourcing lényege
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz outsourcing szerepe még nincs megfelelően tisztázva, sokkal inkább kötik a globalizációhoz, mintsem az üzleti folyamatok átszervezéséhez, azaz az üzleti innovációhoz - vélekedett a Világgazdaságnak adott interjújában Suhajda Attila, a Magyar Outsourcing Szövetség elnöke, aki az első hazai outsourcing konferencia kapcsán beszélt a kiszervezés lényegéről.
A rendezvényen a tevékenységkihelyezés nemzetközi trendjeiről, illetve Magyarországnak a globális piacon meglévő lehetőségeiről esik majd szó. Több esettanulmány is elhangzik majd, ezek az outsourcing egy-egy ágazaton belüli szerepéről, megjelenési formáiról szólnak. Kiemelt témakör lesz még a kiszervezési piac munkajogi szabályozása - mondta az elnök.
Hozzátette: előadást tart Rétfalvi György, az ITDH vezérigazgatója, Tom Olavi Bangemannt, a Hackett Group nemzetközi hírű szakértője, Michael Greent, az IBM EMEA-szintű stratégiai outsourcingért felelős alelnöke. Lakatos Péter, a Videoton Holding vezérigazgatója pedig arról számol majd be, hogy egy magyar nagyvállalat számára milyen lehetőségeket kínál a kiszervezés - jegyezte meg Suhajda Attila.
A konferencia célja, hogy az outsourcing lényege tisztázódjon az érdeklődők fejében. A tevékenységkihelyezés nem más, mint üzleti innováció, amelyet okosan használva jelentős hatékonyságjavulást tudnak elérni a vállalkozások - fogalmazott az elnök. Mint mondta, minden évben szeretnék megrendezni a konferenciát, állandó fórumot teremtve a hazai és nemzetközi tapasztalatcserére.
Magyarország jelenleg még népszerű tevékenységkihelyezési célpont a régióban, ennek fő oka azonban egyértelműen az olcsóság. Nem annak kellene lennie a fő célnak, hogy ezt az előnyünket megtartsuk, hanem inkább a nagyobb hozzáadott értéket képviselő projektek elnyerésére kellene összpontosítani, ehhez azonban szükséges a jól képzett, több idegen nyelvet beszélő munkaerő - vélekedett Suhajda Attila.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?