Globális probléma: nincs elég szakképzett egészségügyi dolgozó
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatVilágszerte legalább 4 millió egészségügyi dolgozó hiányzik a betegellátásban - mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója abból az alkalomból, hogy április 7-én lesz az egészségügy világnapja. Margaret Chan utalt arra is, hogy egyre nagyobb az egészségügyi dolgozók elvándorlása azokból az országokból, ahol komoly összegeket költöttek a képzésükre.
A főigazgató elmondása szerint a szakképzett munkaerő hiánya különösen égető a Szaharától délre fekvő afrikai országokban: ezekben az országokban fordul elő az összes megbetegedések 24 százaléka, miközben az egészségügyben dolgozóknak mindössze 3 százaléka jut ide.
Az iparilag fejlett országok az utóbbi években egyre nagyobb számban toboroznak orvosokat, ápolónőket a harmadik világ országaiból, többek között a Fülöp-szigetekről, Indiából, vagy Pakisztánból - mutatott rá Chan.
A főigazgató a probléma megoldását az egészségügyi dolgozók képzésének, az anyagi megbecsülésnek és a munkakörülményeknek a javításában látja.
ebroker.hu
Az iparilag fejlett országok az utóbbi években egyre nagyobb számban toboroznak orvosokat, ápolónőket a harmadik világ országaiból, többek között a Fülöp-szigetekről, Indiából, vagy Pakisztánból - mutatott rá Chan.
A főigazgató a probléma megoldását az egészségügyi dolgozók képzésének, az anyagi megbecsülésnek és a munkakörülményeknek a javításában látja.
ebroker.hu
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?