A pályakezdőktől is elvárják a gyakorlatot a cégek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatElőnnyel indul a munkaerőpiacon az a pályakezdő, aki főiskolai, egyetemi évei alatt gyakornokoskodott valamely cégnél, állami intézménynél - írja a Népszabadság.
A hónap végéig lehet jelentkezni a Pannon, május negyedikéig pedig a Magyar Telekom gyakornoki programjára. A diploma előtt álló fiataloknak számos vállalkozás és állami intézmény kínál hasonló lehetőséget. A mostanában sorra kerülő állásbörzéket ebből a szempontból is érdemes feltérképezni.
Lukács Zsolt fejvadász, a Telkes Tanácsadó társaság egyik tulajdonosa szerint ma már nem elsősorban az iskolában, inkább a gyakorlatban lehet megszerezni azt a tudást, amit a munkaerőpiac igényel. Mint mondta, a felsőoktatás nem minden esetben tudja követni a piac változásait.
A szakmai tapasztalat nagyon sokat nyom a latban, amikor a munkaadók döntenek, kit vesznek fel - teszi hozzá. Az állásinterjún azonnal van egy komoly téma, amelyről fesztelenül lehet beszélgetni. Az sem elhanyagolható, hogy a diákok már a diploma megszerzése előtt megtapasztalhatják milyen a vállalati környezet, hogyan zajlanak a megbeszélések, hogyan néz ki egy jó prezentáció. Az ilyen életközeli helyzetben lehet gyorsan, sokat tanulni - állítja. Előnye még a gyakornokoskodásnak, hogy a legjobbakat általában alkalmazzák is a cégek - mondta. Lukács Zsolt szerint az a jó gyakornoki program, amely legalább fél évig tart - olvasható a Népszabadságban.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?