Közel ötezer állást szűntet meg első lépésben a Peugeot-Citroen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatLassan konkretizálódik a Peugeot-Citroen (PSA) francia járműipari óriás létszámcsökkentési terve: friss szakszervezeti közlés szerint 4800 hely megszűnése biztosnak látszik, csak franciaországi munkahelyeknél.
A nagyvállalat romló eredményei kapcsán jelentette be még tavaly, hogy összesen akár 10 ezer munkahelyet is elérhet a megszüntetés, bizonyos idő alatt. Tavaly a cég adózott eredménye 83 százalékkal csökkent.
A leépítések ütemezéséről már napok óta keringenek a hírek, bár ezek szerint a PSA annak függvényében jelenti be a konkrét leépítés nagyságrendjét, miként alakulnak eladásai, az elkövetkezendő hónapokban, illetve években. Egyelőre létszámstop van a vállalatnál, a vezetőség azt jelezte, hogy azonnali elbocsátásokat nem kíván végrehajtani.
A leépítések ütemezéséről már napok óta keringenek a hírek, bár ezek szerint a PSA annak függvényében jelenti be a konkrét leépítés nagyságrendjét, miként alakulnak eladásai, az elkövetkezendő hónapokban, illetve években. Egyelőre létszámstop van a vállalatnál, a vezetőség azt jelezte, hogy azonnali elbocsátásokat nem kíván végrehajtani.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?