kapubanner for mobile

Folytatódik a Telekom-sztrájk - a ver.di nem hajlandó tárgyalni

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Elutasította a Deutsche Telekom újabb tárgyalási ajánlatát a ver.di szakszervezeti szövetség, amely a múlt péntektől szólította sztrájkba a cég dolgozóit.

A ver.di főtárgyalója, Lothar Schröder az elutasítással kapcsolatban utalt arra, hogy a dolgozók a múlt héten a sztrájk mellett döntöttek, és hogy korábban öt tárgyalási forduló zárult eredménytelenül. Ugyanakkor nem cáfolta, hogy informális egyezkedés folyik a DT-vel, ennek tartalmáról azonban semmit nem közölt.

Szerdán ismét 15 ezren sztrájkoltak a cég alkalmazottai közül, főként Bajorországban, Szászországban, Észak-Rajna-Vesztfáliában, Berlin-Brandenburgban és Hessenben. A callcenterekben és műszaki ügyfélszolgálatoknál egyaránt sztrájkolnak, a ver.di szakszervezeti szövetség közlése szerint a szolgáltatások további korlátozásával kell számolni. A Telekom-sztrájk érinti a Nyolcak (G8) június eleji heiligendammi csúcsértekezletének előkészületeit is.

A Deutsche Telekom mintegy 11 ezer alkalmazottja a múlt héten, pénteken lépett országszerte sztrájkba. A társaság dolgozói csütörtökön döntöttek a sztrájk mellett, miután a szakszervezet és a vállalat vezetése nem tudott egyezségre jutni az átszervezések miatt kirobbant vitában. A szolgáltatásban dolgozókat tömörítő szakszervezet, a ver.di tagjainak 96 százaléka voksolt a munkabeszüntetésre.

Ez az első sztrájk a német telefontársaság történetében, és az első komolyabb munkaügyi konfliktus azóta, hogy a vállalatot tizenkét évvel ezelőtt privatizálták.


  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek