Félnek jelenteni a csalást a dolgozók
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMagyarországon minden ötödik munkavállaló úgy véli, hogy 2006-ban felmerült csalás a vállalatánál - derül ki az Ernst and Young "Vállalati csalások és az etikai forródrót" című tanulmányából, amelynek tapasztalatait szerdán ismertették sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az Ernst and Young megbízásából 8 nyugat-európai és 5 közép-kelet-európai országban multinacionális vállalatok 1.300 alkalmazottjának megkérdezésével készült a felmérés.
Kühn János, az Ernst and Young visszaélési-kockázatkezelési szolgálatások magyarországi üzletágvezetője elmondta, hogy Magyarországon a csalást észlelő dolgozók 20 százaléka nem tenné szóvá az esetet, míg Nyugat-Európában ez az arány 8 százalék.
A felmérés szerint a Magyarországon a bejelentést nem tevő dolgozók 45 százaléka nem érzi úgy, hogy a bejelentés fontos lehet, ez a szám a nyugat-európai és más közép- és kelet-európai országok esetében jóval alacsonyabb, csupán 21 százalék. A bejelentéstől tartózkodók fele félelemből nem szól, attól tart, hogy esetleges bejelentés miatt megtorlásban részesül.
A nyugat-európai 9 százalékkal szemben Magyarországon 21 százalék gondolja úgy, hogy munkahelye nem védené meg, és nem állna ki jogai mellett, amennyiben csalást vagy korrupciót jelentene be, holott ezt a válaszadók 91 százaléka elvárná.
A felmérés szerint a megkérdezett magyar munkavállalók átlátják a vállalati etikai kódex fontosságát, 82 százalékuk gondolja úgy, hogy minden vállalatnak rendelkeznie kellene átfogó etikai kódexszel. Magyarországon a felmérésben résztvevők csupán 59 százaléka tudott arról, hogy cégénél létezik etikai kódex, elmaradva a nyugat-európai jóval magasabb 89 százaléktól és a közép- és kelet-európai 72 százalékos átlagtól.
A sajtótájékoztatón Richard Skene, a Holcim Hungária Zrt. elnöke, a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) üzleti etikai munkacsoportjának elnöke hangsúlyozta: egyre fontosabb, hogy napirenden legyenek ezek a kérdések és beszéljenek az üzleti életben az etikáról.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?