kapubanner for mobile

Távozik Gansperger a Wallis éléről

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

2007. szeptember elsejétől új vezérigazgatója lesz a Wallis Zrt.-nek, miután Gansperger Gyula megválik jelenlegi pozíciójától. Helyét Müllner Zsolt veszi át.

Gansperger Gyula 2006. januárja óta a Wallis Zrt. vezérigazgatója, előtte vezérigazgató-helyettesként dolgozott a cégnél.

A vezérigazgatóváltással kapcsolatban szerdán Gansperger Gyula azt közölte, hogy a cégcsoport jelentős átalakuláson ment keresztül, ami együtt járt a Wallis Zrt. vagyonkezelői funkciójának változásával, a figyelem a jövőben a tranzakciók felé fordul. "A magam részéről úgy vélem, nekem ez előbbi az erősségem, ezért inkább e területen szeretnék újabb kihívásokat találni".

Mostani döntése nem jelenti a kapcsolatok megszakítását a Wallis csoporttal, jelezte Gansperger Gyula. "Veres Tibor elnökkel egyeztetve a jövőben a Wallis igazgatóságának tagjaként segítem a munkát" - közölte a szakember.

A Wallis Zrt. vezérigazgatói posztját szeptember 1-jétől Müllner Zsolt veszi át, aki jelenleg is tagja a Wallis Zrt. igazgatóságának, emellett a Milton Finanszírozási Zrt. igazgatóságának elnöke

A cég tavalyi eredményeiről június közepén Gansperger Gyula elmondta: a Wallis csoport 7,2 milliárd forint mérleg szerinti eredményt ért el 2006-ban, szemben a 2005. évi 1,4 milliárd forinttal.

Az új területeken, az információtechnológiában és a környezetvédelemben, is profitnövekedést vár a cégvezetés, itt akvizíciókat is tervezünk.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek