Kevés nő jut nagy cégek csúcsára
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNémetországban az utóbbi években kevés változás történt a női vezetők, menedzserek számában. Ugyan alacsonyabb vezetői pozíciókban 2 százalékos növekedést regisztráltak a kutatók, nagyobb cégek topmenedzserei között viszont megmerevedtek a frontok. Sőt, az első számú vezetőként dolgozó családanyák száma csökkent. Összességében minden ötödik munkahelyi főnök nő - derül ki egy átfogó kutatásból.
Nagyobb esély "férfi" munkahelyeken
Érdekesség, hogy a nők azokon a munkahelyeken jutnak nagyobb eséllyel vezető beosztásba, ahol sok férfi alkalmazott között kell megküzdeni a vezetői posztért. Ezzel szemben a tipikus női munkahelyeken az első számú vezető nagyobb eséllyel férfi Németországban. Szociológusok ezt a jelenséget azzal magyarázzák, hogy a nők hajlamosak egymást szakmai féltékenységből, irigységből akadályozni. A férfi vezető ebben az erőtérben a kiegyensúlyozó szerepét tölti be.
A kutatók a női és a férfi vezetők családi hátterét is vizsgálták. Női vezetők körében gyakoribb a szingli élet. Ha párkapcsolatban élnek, akkor pedig gyermek nélkül. Nem új keletű az a megállapítás, hogy a karrier és a családi élet a nőknél sokkal kevésbé összeegyeztethető, mint a férfi menedzsereknél.
Az USA-ban is hasonló a helyzet
A top cégek vezetői közti női hátrány nem német specialitás. Az Egyesült Államokban a nagy cégek első számú vezetői közül csak 1,6 százaléknyi a nő- derül ki a tekintélyes Tuck School of Business at Dartmouth tanulmányából.
Ennek ellenére a kutatók optimisták, szerintük a következő évtizedben növekedés várható: arányuk az USA-ban 2010-re 4,9 százalékra, 2016-ra pedig 6,2 százalékra emelkedhet.
(jobpilot.hu)
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?