Folytatódik a vita az adókról
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Európai Bizottság ez év márciusában vizsgálatot kezdeményezett Magyarország ellen, mert a kapcsolt vállalkozások társaságiadó-alapjukat a cégcsoporton belülről fizetett kamat különbségének a felével csökkentették. Az EB úgy gondolja, hogy ezzel az állam burkoltan támogatást nyújt, ráadásul szelektíven, mivel a kedvezmény csak a cégcsoporthoz tartozóknak jár. - írja a Napi Gazdaság
A kormány június közepén reagált Brüsszelnek az üggyel kapcsolatban, mely szerint az intézkedést nem az állami támogatásokra, hanem a jogharmonizációra vonatkozó rendelkezések alapján kellene vizsgálni. Az EK-szerződésben egyértelműen körvonalazódik, milyen feltételek esetén minősül valami állami támogatásnak, a kormány álláspontja szerint ezek közül többnek nem felel meg a kamathoz kapcsolódó adólevonási joga, ráadásul egy hasonló belga szabályozást már összeegyeztethetőnek találtak az uniós joggal, így nem is lehet tiltott.A Pricewaterhouse Coopers cégtársa szerint amennyiben mégis tiltott állami támogatásnak minősítik az adólevonási jogot, vélhetően akkor is csak egy átmeneti periódus után rendelik el a rendszer megszüntetését. A cégcsoportoknál az egymás közötti kölcsönöket elsősorban a költséges és időigényes tőkejuttatási procedúra helyett alkalmazzák. Ilyen flexibilis megoldást jelentett a pénzösszegek térítés nélküli átadása is, ami után januártól ajándékozási illetéket kell fizetni.
Forrás: Napi Gazdaság
Forrás: Napi Gazdaság
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?