Sikeres felnőttképzés Somogy hátrányos helyzetű településein
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKonferenciával zárták csütörtökön Marcaliban azt az uniós projektet, amelynek során minőségi felnőttképzési központok alakultak a Somogy megyei Barcs és Marcali térségben - tájékoztatta az MTI-t Tamás Istvánné projektmenedzser.
A felnőtt- és szakképzésben napirenden lévő rendszerváltásnak, új intézményrendszer kialakulásának még csak a kezdeti lépcsőfoka az olyan felnőttképzési központok kialakítása, amire az elsők közt került sor Somogy megye két hátrányos helyzetű kistérségében - mondta a konferencián Bujtor István, a Pécsi Regionális Képző Központ (PRKK) igazgató helyettese.
A felnőttek munkahelyteremtő és -megtartó továbbképzésének szervezésére két évvel ezelőtt nyert uniós (Hefop) pályázaton 50 millió forintot Marcali Kulturális Központja Barcs Művelődési Központjával, továbbá a PRKK-val konzorciumot alkotva. A kiírás alapvető célja a közművelődési intézmények felnőttképzésbe történő bevonása volt, ami Barcson és Marcaliban teljesült - mondta a projektmenedzser.
Beszámolója szerint a helyi munkavállalói és munkáltatói igények felmérésével kezdődött a munka, amelynek során egy somogyi vállalkozó még helyiséget is biztosított arra, hogy Vésén könnyűgépkezelőket képezzenek ki, mivel ez eddig hiányszakma volt a térségben. Ezen kívül Barcson és Marcaliban részesülhettek térítésmentesen alapfokú nyelvi-, továbbá ECDL start számítógépes alapképzésben a jelentkezők. A 25 fő oktatására elnyert összegből sikerült a pályázóknak 55 felnőtt tanfolyamát megszervezni, továbbá a folytatáshoz megfelelő, modern eszközökkel felszerelni a két művelődési házat, amelyek most újabb pályázatokon indulva kívánnak továbbra is szerepet játszani a térség felnőtt- és szakképzésében.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?