Sok munkahelyen a hőségben is tilos a rövidnadrág
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBár szinte egyetlen vállalat sem ragaszkodik a rekkenő hőségben a hivatali öltözetre vagy munkaruhára vonatkozó előírások szigorú betartásához, a lazább szabályokba a rövid nadrág már nem fér bele, derül ki mfor.hu Heti Hármasából.
Menedzsment Fórum: - Tesznek-e bármilyen engedményt, lazítanak-e a hivatali öltözetre vagy a munkaruházatra vonatkozó szabályokon a nyári hőség idején?
Bábel Gabriella, a Kogart Ház igazgatója és a Telki Kórház marketing vezetője:
- Mindkét intézményünk helyiségei klimatizáltak, így a lazább munkahelyi viselet nem indokolt. Mindössze a Kogart Ház alsó szintjén működő étteremben vezettünk be némi könnyebbséget, ahol például - a minőséget tükrözendő - a teremfőnököknek hagyományosan öltönyt kell viselniük, ám a meleg idején ettől eltekintünk a teraszunk területén.
A Telki Kórházban is megjelenési szabályzat alapján öltözködnek a dolgozók. Nem viselhetnek például piercinget, de tilos a hosszú, élénk színű műköröm, valamint meghatározzuk a szoknya hosszát is. A klimaberendezés működést kompenzálandó a díszítő jellegű villanyok leoltásával járulunk hozzá a hőségriadóhoz és a takarékos energia-gazdálkodáshoz.
A kertészeknek és a karbantartóknak a meleg ellenére is kötelező viselet a hosszúnadrág - mindkét épületben. Mivel elsődleges az egészség, inkább azt kértük, hogy óránként tíz percet menjenek hűsölni a zárt helyiségekbe.
Kiricsi Karola, a Budapesti Közlekedési Vállalat szóvivője:
- A nagy nyári melegben lazábban öltözhetnek a BKV dolgozók. Engedélyezett a rövid ujjú ing és nyakkendőt sem kötelező viselni. Az ellenőröknek csak a metró területén kell egyenruhát viselniük, más járműveken nem, a rövidnadrág viszont tilos.
A fokozódó hőség miatt folyamatos a vízellátás a végállomásokon, és arra is lehetőség nyílik, hogy a sofőröket - amennyiben jelzik a műszakvezetőnek - a műszakon belül egy társuk váltsa le. A végállomásokon a sofőrök szigorúan betartják a háromperces várakozási időt, ami garantálja a pihenést és a folyadékpótlást.
Sótér Krisztina, Ricoh Hungary Kft. marketingkommunikációs menedzsere:
- A vállalaton belüli öltözködés szabályozására cégünk arculati szabályzatot hozott létre. A munkavállalókat két csoportba soroljuk: az elsőbe azok a kollégák tartoznak, akik napi kapcsolatban állnak az ügyfelekkel (kereskedelmi képviselők, szerviztechnikusok), a másodikat pedig azok az irodai dolgozók alkotják, akik ritkán találkoznak velük.
Az ügyfelekkel gyakran találkozó kollégák közül a férfiaknál az öltöny és a nyakkendő, a hölgyeknél pedig a kosztüm vagy a szoknya (esetleg nadrág) és a blúz az előírt viselet. Ettől a szabálytól csak nagy hőségben, harminc fok felett térhetnek el a kollégák.
Ilyenkor a férfiak rövid ujjú ingben és nyakkendő nélkül is megjelenhetnek a tárgyalásokon. A hölgyeknek könnyebb dolguk van, csupán vékonyabb blúzt és szoknyát kell felvenniük. A szerviztechnikusoknál szintén előírás az ápolt, kulturált viselet, az ő munkájukat a légkondicionált autók könnyítik.
Az ügyfelekkel ritkán találkozó kollégák számára szintén előírás az elegáns viselet, azonban ők könnyebben átvészelik a meleget, mivel az irodák légkondicionáltak, s az öltözködésre vonatkozó szabályok is kevésbé szigorúak.
Péntekenként pedig úgynevezett "casual Friday"-t tartunk: ezen a napon még jobban lazítunk az előírásokon, így a kollégák akár farmert vagy lenvászon nadrágot is viselhetnek, de a rövidnadrág még ezen a napon is tilos.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?