Végre honorálják a túlórát, mégis elégedetlenek a tanárok
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJól járnak a pedagógusok a közoktatási törvény módosításával, hiszen szeptember elsejétől már nem kötelezhetik őket fizetés nélküli óra tartására, mégis, a szakszervezetek elégedetlenek, ennél ugyanis sokkal többet szerettek volna elérni - közli a Világgazdaság.
Mint az köztudomású, a kormány tavaly nyáron határozott a kötelező óraszám emeléséről (a tanárok számára heti plusz két, a tanítóknak egy órát jelent), illetve arról, hogy a munkáltatóik kötelezhetik őket arra, e fölött további heti két órában ingyen oktassanak. Ez a szabály változott meg, az ilyesfajta túlmunkát ugyanis most már pénzzel kell honorálni.
Az MSZP oktatási munkacsoportjának vezetője, Tatai-Tóth András parlamenti képviselő szerint az új, "fizetős" szabályozás nem jár többletköltséggel a fenntartóknak, hiszen a munkaidőkeret bevezetése megteremti az egyensúlyt. Míg ugyanis korábban hetenként határozták meg a tanítási órák számát, addig most nyolc hét áll rendelkezésre. A kötelező óraszám emelése sem jár igazán többletmunkával, hiszen a kormány most azt a 2002-es állapotot állította vissza, ami a Fidesz-éra alatt is érvényben volt. A honatya továbbá nagy eredménynek tartja, hogy a jövőben - a teljesítményértékelés alapján - keresetkiegészítést kaphatnak a minőségi munkát végzők.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint azonban legfeljebb csak részeredményeket értek el a közoktatási törvény módosításával. Kerpen Gábor elnök úgy véli, még mindig nem csökkentek a pedagógusok terhei, hiszen nincsenek segítőik, akik támogatnák őket az olyan tevékenységekben, amelyekhez nincs szükség tanári, tanítói diplomára. Ebből kifolyólag csupán féligazságokon alapul a kormánynak az az érve, hogy a megcsappant diáklétszám mellett a pedagógusok számát is csökkenteni kellene, hiszen sokkal többet kell dolgozniuk, mint a korábbi években.
Az érdekvédelmi vezető továbbá sérelmezi, hogy a parlament nem tárgyalta meg azt a kezdeményezést a kötelező óraszám csökkentéséről, amelyet több mint hatvan ezren írtak alá. A PDSZ elnöke szerint amennyiben nem változik a helyzet, másfél éven belül 11 ezer, középtávon pedig 15 vagy akár 20 ezer állás is megszűnhet. Az oktatási finanszírozást is meg kellene változtatni, hiszen a fejkvótarendszer helyett bevezetett csoportfinanszírozás következtében nőnek az osztálylétszámok, csoportokat vonnak össze, ez pedig a minőségi munka rovására megy - nyilatkozta a szakszervezeti vezető a Világgazdaságnak.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?