A minimálbér bevezetését követelik a német szakszervezetek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKésni fog az Európai Unió új tagállamainak polgáraira vonatkozó munkavállalási korlátozások feloldása Németországban, mert a szakszervezetek közölték, hogy csak a minimálbér törvénybefoglalása esetén tartják biztosítottnak a külföldről érkező jelentkezők éhbérért történő foglalkoztatásának kizárását. Elutasítja viszont a nagyobbik koalíciós partner a minimálbér bevezetését - értesült az InfoRádió.
A szakszervezeti szövetség viszont bejelentette, hogy a tervet csak akkor tartja megvalósíthatónak, ha Németországban minden ágazatban bevezetik a minimálbért. Kihangsúlyozták, hogy a derogációt annak idején Gerhard Schröder kancellár kormánya a német munkaerőpiac védelmében léptette életbe, és annak idő előtti feloldása egyes ágazatokban valószínűleg a bérek zuhanását vonná maga után, mert az új uniós országokból érkezőket jóval az átlagos órabér alatt alkalmaznák.
A gazdasági miniszter - a növekvő szakemberhiányra hivatkozva - már korábban indítványozta a német munkaerőpiac megnyitását a 2004-ben, illetve később csatlakozott uniós tagállamok polgárai előtt.
A szakszervezetek vétója nyomán várhatóan ismét fellángol a vita a két kormánypárt között a minimálbér ügyében, ugyanis a szociáldemokraták törvénybe akarják foglalni a fizetések alsó határának kötelező megszabását, míg a kereszténypártok elvetik azt.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?