kapubanner for mobile

Átadták az idei egymilliomodik üdülési csekket

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter átadta az idei egymilliomodik kedvezményes üdülési csekket.

Az "arany üdülési csekket" egy 11 éves pécsi kislány, Héjas Tímea vehette át, aki a Magyar Postánál dolgozó édesanyja jogán veheti igénybe nyolcezer elfogadóhelyen a szolgáltatásokat.

"Hihetetlen, dinamikus módon terjed az üdülési csekk, látszik, hogy ez a megoldás telitalálat, mert egyszerre tudja szolgálni az állampolgárok, a rászorulók, az üdülésre, pihenésre, rekreációra vágyók érdekét" - mondta a kancelláriaminiszter.

Hozzátette, hogy másik oldalról jó hatással van ez a megoldás a gazdaság kifehéredésére, hiszen számlához köti a felhasználást. Nem véletlen az együttműködő partnerek sokasága, hiszen az üdülési csekk kedvező hatást

gyakorol a turizmusra, a vendéglátásra, az idegenforgalomra, valamint a szabadidős és most már az egészségügyi szolgáltatásokra is.

Mint mondta, az üdülési csekket forgalmazó Magyar Nemzeti Üdültetési Alapítvány kuratóriumában a munkaadók, a munkavállalók, valamint a kormány képviselői dolgoznak együtt. Ez a példa is mutatja, - emelte ki - hogy "piacszerű megoldásokkal a modern gazdaságban is alkalmas megoldásokkal", egyszerre lehet a versenyképességet, a gazdaság érdekeit és a szolidaritást, a társadalmi együttműködést szolgálni.

A tavalyi első félévi 14 milliárd forintos vételhez képest az idén ugyanebben az időszakban az üdülésicsekk-vásárlás meghaladta a 20 milliárd forintot, ami azt mutatja, hogy ez a módszer meghatározó eszköze lett a hazai idegenforgalomnak
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek