Novákné Baba Andrea, az IBM Data Storage Systems Kft. HR menedzsere
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNovákné Baba Andreát (33) többször választották már vezetőnek. Jelenleg az IBM HR menedzsere, de az ő kompetenciájába tartozott a cég általános anyagainak, majd később speciális termékeinek beszerzése is. Az egy gyermekes szülő és HR szakember hosszú utat tett meg, de most úgy érzi, minden a helyén van.
Baba Andrea a Kossuth Lajos Gimnázium padjait koptatta, amit egy sikeres matematika fakultáción szerzett érettségivel fejezett be 1992-ben. Tanulmányait a Budapesti Gazdasági Főiskolán folytatta, ahol a vám szakirány mellett még egy angol szakmai középfokú és orosz felsőfokú nyelvvizsgát is sikerült bezsebelnie. Az 1996-ban megszerzett diplomát követően kereskedelmi vezető lett egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település kis kft-jénél. 1996- tól 2002-ig az IBM vezetőképzésében részesült, mivel 1996-ban a Székesfehérváron akkoriban átadott IBM üzemhez került, mint a "nem termeléssel kapcsolatos anyagok" beszerzője. Majd ugyanezen az osztályon vált később csoportvezetővé. 1999-ben, a magyarországi IBM történetében elsőként lett felelős európai szinten egy speciális termékcsoport (MRO) beszerzéséért, majd 2000-ben a nem termeléssel összefüggő beszerzések menedzsere.
2002 októberében megszületett lánya, így GYES-en tartózkodott gyermekének 17 hónapos koráig. 2004 áprilisában tért vissza a munka világába, amikor azzal keresték meg Vácról, lenne-e kedve visszatérni az IBM csapathoz, mint HR manager. Novákné Baba Andrea rábólintott az ajánlatra, így azóta ő látja el a cég HR feladatait. Mint mondja, a humánpolitikai terület már korábban is érdekelte, és személyiségéhez jól passzol. Megítélése szerint nagyon hasznos, hogy egy frissdiplomás egy kisebb cégnél kezdje el megismerni a gazdasági, üzleti összefüggéseket, mivel ezeket felhasználva könnyebb megérteni a multinacionális környezet feladatait.
Baba Andrea tartott már előadást a HR Mesterkurzuson is, amit nagy elismerésnek könyvelt el. Távol áll tőle a regionális, országokon átnyúló vezetői pozíció, hiszen nehezebben lehet a család és karrier egyensúlyát megvalósítani egy több országon átívelő, utazásokkal tarkított pozícióban. Szívesen utazik külföldre, de kizárólag tanulás céljából. Úgy érzi, megtalálta a helyét a Dunakeszi otthona, családja, munkája által. Szabadidejében szeret moziba, színházba járni, családjával múlatni az időt.
Gy. É.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?