kapubanner for mobile

Állami támogatás a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeknek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A múlt héten elfogadta a kormány a fogyatékosügyi program végrehajtásának cselekvési tervét a 2007-2010 közötti időszakra, és abban harminchárom konkrét intézkedést határozott meg a fogyatékkal élők segítésére - mondta Lamperth Mónika szombaton Pápán, a Rokkantak napja rendezvényén.

Készül a koncepció a lakások akadály-mentesítési rendszerének átalakítására, s indul egy kísérleti foglalkoztatási program is azok számára, akik halmozottan sérült családtagokat ápolnak otthon - tette hozzá a szociális és munkaügyi miniszter. Hangsúlyozta azt is, hogy kidolgozzák a gyógyászati segédeszközökhöz való hozzájutás feltételrendszerét.

Lamperth Mónika rámutatott: a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégeket - mivel azok a piaci verseny feltételeinek nehezebben tudnak megfelelni és gondokat okoz termékeik értékesítése is - állami támogatásokkal fogja a kormány kompenzálni. Ezek a cégek a termékeiket, szolgáltatásaikat biztos, illetőleg védett piacokon értékesíthetik.

A miniszter elmondta, hogy a társadalmi megújulás operatív programjának akciótervében kiemelt projektként szerepel a megváltozott munkaképességűek rehabilitációjának és foglalkoztathatóságuknak a javítása. Hozzátette, hogy az uniós pénzforrások jelentős része a humánerőforrás-fejlesztést szolgálja.

"Döntő jelentőségű, hogy az emberek élni tudjanak az új lehetőségekkel; a képzéssel, a munka-rehabilitáció támogatásokkal, az esélyteremtés eszközeivel" - mondta a szociális tárca vezetője, aki - szavai szerint - kiemelt figyelmet fordít arra, hogy "a lehető legjobban tudjuk ezeket az uniós pénzforrásokat felhasználni az esélyteremtés érdekében."

Lamperth Mónika a Rokkantak napja megnyitását követően látogatást tett a pápai Move Kht.-nál, ahol a varrodában, a szövödében és az asztalos műhelyben 215 megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatnak. Az üzemlátogatást követő sajtótájékoztatón a miniszter hangsúlyozta: azok a tapasztalatok, amelyek az ilyen munkahelyeken felhalmozódnak, majd a jogalkotásban is jól felhasználhatók lesznek.

A kormánynak az a célja, hogy javítson a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási arányán, mert "ebben Európához képest még lemaradásban vagyunk" - mondta, azt hangsúlyozva, hogy szerinte a kormányzati intézkedések "eredményre fognak vezetni".



  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek