kapubanner for mobile

Ferihegyi bérvita: szerdán indul a következő menet

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A hosszú hétvége béregyeztetés nélkül telt Ferihegyen, a szakszervezetek és a Budapest Airport (BA) képviselői legközelebb szerdán ülnek tárgyalóasztalhoz - mondta el Pető Alfréd, a sztrájkbizottság elnöke az MTI-nek.

Pető Alfréd beszámolt arról, hogy átvették a munkáltatótól a bérekre vonatkozó adatokat és az egyes munkaköröket illetően elküldték a minimális bérre vonatkozó javaslataikat a munkáltatónak.

A BA-nál az ugyanazon munkakörökben dolgozók között jelentős bérfeszültség alakult ki, ami Pető Alfréd szerint annak a következménye, hogy a minimális bértáblát 2003 óta nem módosították, noha azóta kétszer is több mint 10 százalékos bérfejlesztésre került sor a cégnél. Így az ugyanazon munkakörben foglalkoztatottak bére között jelentős különbségek alakultak ki - mondta.


A szakszervezeti vezető kifogásolta, hogy a BA konstruktívnak nevezte az eddigi egyeztetéseket, mivel - mint mondta - a munkáltató nem tágít az 5,5 százalékos ajánlatától. Az érdekképviseletek ezzel szemben egységesen 9,5 százalékot követelnek. "Várjuk a menedzsment újabb, konstruktív ajánlatát" - tette hozzá az elnök.


hirdetés
Az elmúlt napokban a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (RFDFSZ) jelezte, hogy újabb sztrájkot terveznek, ha nem sikerül egyezségre jutni a munkáltatóval. Pető Alfréd ezzel összefüggésben elmondta, hogy nem tűztek ki határidőt a megegyezésre vonatkozóan.

A szakszervezetek augusztus elején már tartottak sztrájkot a repülőtéren, akkor a több mint 80 induló és érkező járat többsége jelentős késéssel közlekedett és egy járatot törölni kellett. A munkabeszüntetést megelőzően a BA 6,2 százalékos bérfejlesztésre tett javaslatot, de jelezte, hogy sztrájk esetén visszatér korábbi, 5,5 százalékos ajánlatához.

MTI/Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Tovább húzódik a bérharc a Budapest Airportnál

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek